Hirdetés
. Hirdetés

Műegyetem: többletpont jár az emelt szintű érettségiért

|

A BME az új pontszámítási rendszer alapján egységesen minden alapképzési és osztatlan szakon 320 pontot ír elő.

Hirdetés

Egy tárgyból minden szakon emelt szintű érettségit vár a Műegyetem, amit többletpontokkal is elismer. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) közleménye szerint az ötödik érettségi tárgy és az intézményi többletpontok jogcímei esetében is széles választási lehetőséget kínálnak a 2024-től érvényes felvételi szabályok szerint.

A munkatapasztalat, valamint a BME középiskolásoknak szóló tehetséggondozási programjaiban való részvétel is többletpontot ér - tették hozzá.

Mint írták, a négy kötelező érettségi tantárgy (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv) melletti ötödik érettségi tantárgy kiválasztásának szabályai 2024-től úgy módosulnak, hogy az egyetem által megadott listából lehet csak választani.

Közlésük szerint az egyetem széles választéklistát kínál az elfogadható ötödik érettségi tantárgyakból, valamint csak egyes szakjain ír elő kötelezően pontot adó tantárgyat; a szakok három csoportba sorolhatók attól függően, hogy van-e, s ha igen, akkor hány kötelezően pontot adó érettségi tantárgy.

Hirdetés

A közleményben idézték Bihari Pétert, a BME oktatási rektorhelyettesét, aki azt hangsúlyozta: az ötödik tantárgy 2023-ig csak valamely természettudományos tantárgy lehetett, 2024-től a választék lényegesen bővebb a Műegyetemen, csaknem 40 "közismereti" tantárgy, illetve számos szakmai tantárgy közül azt veszik figyelembe, amiből a felvételiző a legjobb eredményt hozza.

Minden szakra egységesen érvényes szabály, hogy az egyik érettségi pontot adó tantárgyat emelt szinten kell teljesíteni - tette hozzá.

Az új, 2024-es felvételi rendszerben a központilag (országosan egységesen) adott többletpontokat az intézményi pontok váltják fel. Változatlan, hogy ezek maximálisan szerezhető száma továbbra is 100 pont - írták.

A BME az eddigi többletpont jogcímeket megtartja, az azokért adható pontszámokat megnöveli, sőt új jogcímeken is ad plusz pontokat.

Az eddigi 280 pontos jogszabályi minimumpont helyébe 2024-től az egyetemek által szakonként előírt minimumpont lép.

A BME az új pontszámítási rendszer alapján egységesen minden alapképzési és osztatlan szakon 320 pontot ír elő. Ugyanakkor az emelt szintű érettségiért, a nyelvi kompetenciákért, felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevélért, szakképesítésért, sporteredményekért, a digitális kompetenciákért, sőt munkatapasztalatért is intézményi pontok szerezhetők a BME-n és ez a ponthatár teljesíthető - olvasható a közleményben.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.