Hirdetés
. Hirdetés

Aki ott volt, az sikeres lesz a munkaerőpiacon

|

Játék a programozás.

Hirdetés

Játékportált fejlesztettek a középiskolás diákok az idei "Kódolj határok nélkül" nyílt forráskódú programozóversenyen.

Harmadik alkalommal rendezte meg a Belügyminisztérium és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. közös szervezésben a nyílt forráskódú megoldásokat népszerűsítő versenyt. Az idei bajnokság több mint 20 településről több mint 50 csapattal, azaz több mint 150 diák részvételével indult, majd két online fordulót követően, a 10 legeredményesebb csapat jutott tovább a 24 órás döntőbe, ahol ezúttal egy online társasjátékoknak teret adó platform fejlesztése volt a feladat. Figyelemre méltó, hogy a megoldásokat IT-biztonsági szempontból is alaposan letesztelte a zsűri. A döntőben számos érdekes és egyedi megoldás született, közülük került ki az a három legkreatívabb pályamű, amely végül a dobogót jelentette fejlesztőik számára. A nyertesek 2022. április 26-án, ünnepélyes díjátadó keretében vehették át a díjaikat a Belügyminisztérium Márványaulájában.

Fotók: Zsaru magazin - Francz Ilona

Hajzer Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a verseny megmutatta, vannak, akik nemcsak beszélnek arról, hogy mit tudnak, hanem be is bizonyították, hogy milyen technológiával bánnak készségszinten és ennek eredményeként milyen alkalmazást tudnak írni - a BM pedig ehhez adott teret és lehetőséget. A minisztérium és a NISZ szeretné, ha hagyományt teremtve ez a verseny tovább folytatódna, amelyből olyan kultúra jönne létre, amely további versenyek sorozatát eredményezné - ezzel ugyanis olyan szakemberek kerülnének ki a munkaerőpiacra, akiket a BM és a NISZ is szívesen vár a sorai közé. "Akik ilyen szívnonalú munkára képesek, biztos vagyok benne, hogy azok a való életben is megállják a helyüket!"

Hirdetés

A Kódolj határok nélkül nyílt forráskódú programozó verseny nyertesei:

Középiskolai kategória fődíj

Pyton - a budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium csapata (versenyzők: Szatmáry Zoltán, Szekeres Márton, Tersztenyák Zsombor, felkészítő tanár: Augusztunyi Dániel Gyula)

Középiskolai kategória, második helyezett

NullExpression - a Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum csapata (versenyzők: Pap Sándor Dániel, Szabados Gergő, Urbán Tamás, felkészítő tanár: Péter Miklós)

Középiskolai kategória, harmadik helyezett

NemesGSZ - a Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium csapata (versenyzők: Kincses István Viktor, Mucha István, Paróczai Olivér, felkészítőtanár: Tusjak Brigitta)

A nyílt szabványok évről évre egyre nagyobb szerepet töltenek be az infokommunikációs piacon, a közigazgatásban és a kormányzati informatikában egyaránt, sőt ma már a fiatal programozók körében is egyre inkább terjed a nyílt forráskód használata. A NISZ-nél 2016. óta külön szervezeti egység felel a nyílt forráskódú alkalmazásokért és a cég által üzemeltetet közigazgatási infrastruktúrában is számos rendszer kiszolgálói oldala teljesen nyílt technológiákra épül.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.