Hirdetés
. Hirdetés

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! programozó versenyre

|

Rekord számú nevezés érkezett a Kódolj határok nélkül! - középiskolásoknak és a felsőoktatási intézmények hallgatóinak meghirdetett - programozó versenyre.

Hirdetés

A Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. idén második alkalommal hirdette meg nyílt forráskódú programozó versenyét, amelyre ez alkalommal 60 középiskolai csapat jelentkezett, ezáltal a nevezések száma megduplázódott a tavalyi évihez képest. Mindemellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását. A középiskolás jelentkezők száma különösen magasnak tekinthető, figyelembe véve, hogy a nyílt forráskódú technológiákról szóló ismeretek nem jelennek meg hangsúlyosan a középiskolai tanulmányokban: az elmúlt év tapasztalatai is azt mutatták, hogy a diákok többsége éppen a fordulókat megelőző felkészülési időszak során szerezte meg az eredményes szerepléshez szükséges kompetenciákat.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megcsillogtathassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A szervezők további szándéka, hogy a kezdeményezés alkalmat teremtsen a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén.

Hirdetés

A középiskolások számára összeállított első internetes forduló főként a LibreOffice, GIMP, VLC, Web böngészők és egyéb nyílt forráskódú alkalmazások területén megszerzett felhasználói tudás felmérésére szolgál. A második, szintén online fordulóban a fiatalok a virtualizáció, operációs rendszer, adatbázisok, IT biztonság, valamint forráskód elemzés témakörben mérettetnek meg. A témák között lesznek többek között MySQL, MariaDB, CentOS, KVM és programozási nyelveket érintő kérdések. Az országos döntőbe jutott 10 csapatnak ezt követően nyílt forráskódú szoftverek segítségével 24 óra alatt kell megtervezniük és lefejleszteniük egy valós igényre irányuló feladatot a közigazgatás területén.

A felsőoktatási intézmények hallgatói projektmunka keretében olyan alkalmazást dolgoznak ki, melynek továbbfejlesztett változata a közigazgatásban is felhasználásra kerülhet, a létrehozott referencia alkalmazás pedig segítheti a tanulókat pályájuk elindításában. A csapatoknak az elkészült pályaművek benyújtására 2021. április 23. 14:00-ig lesz lehetőségük.

Az első három helyezett csapat tagjai értékes tárgyi nyereményekben részesülnek mindkét korcsoportban, a nyertes középiskolai csapatok felkészítő tanárai támogatást kapnak tudásuk bővítéséhez, valamint gyakornoki program várja a legrátermettebb diákokat.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, amely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban.

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Próbáld ki az Xbox Game Passt 300+ játék csak
300 Ft 3 hónapra!
(x)

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.