Hirdetés
. Hirdetés

Több mint kétmilliárd forintos fejlesztés kezdődött a Soproni Egyetemen

|

Fejleszti digitális infrastruktúráját 2,255 milliárd forintos európai uniós támogatásból a Soproni Egyetem.

Hirdetés

A felősoktatási intézmény közleménye szerint a 2026-ig megvalósuló beruházásban az oktatással kapcsolatos minden működési folyamatot újraterveznek a digitalizáció és az automatizáció szem előtt tartásával.

Azt írták, létrejön egy digitális oktatásmódszertani központ, amely képzésekkel és módszertani támogatással segíti az oktatás digitális transzformációját.

A négyéves beruházás eredményeként fejlesztik a wifit, zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszert szereznek be, emellett több tantermet és labort digitális eszközökkel szerelnek fel.

Hirdetés

Több mint 1300 informatikai eszközt vásárolnak, mintegy kétezer hallgató vesz részt készségfejlesztésre irányuló oktatásban vagy képzésben, ezen felül pedig mintegy ezren úgynevezett intelligens szakosodáshoz kapcsolódó oktatásban vagy képzésben részesülnek.

Egyebek mellett "kooperatív, molekuláris, adaptív oktatásinnováció keretében fenntarthatósági és intelligens szakosodás témájú modulokat" fejlesztenek és elindítják ezek oktatását is.

Mindezeken túlmenően mesterséges intelligenciára alapuló elemzések alapján modernizálják a tantervet és annak tartalmát, javítják a képzések gyakorlóhelyi eszközellátását, valamint erősítik az egyetem nemzetközi megjelenését.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.