Hirdetés
. Hirdetés

Toborzási program női munkavállalóknak a Vodafone-nál

|

A Vodafone elindította a világ legnagyobb toborzási programját a női vezetők munkaerő-piaci reintegrációjára.

Hirdetés

A Vodafone Csoport a Nemzetközi Nőnap alkalmából bejelentette a 26 országot - köztük Magyarországot is - érintő ReConnect program elindulását. A vállalat célja, hogy olyan, már vezetői tapasztalattal rendelkező nőket integráljon vissza a munka világába, akiknek nagyvállalati karrierje több évre megszakadt, jellemzően gyermekvállalás, illetve saját- vagy családi vállalkozásban eltöltött idő miatt. A tervek szerint 3 év leforgása alatt ezer nőt érint majd a program, amely egyben a vállalat globális, a női vezetők arányának jelentős növelését célként kitűző stratégiájának is része.

A Vodafone Csoport megbízásából a KPMG által frissen elvégzett gazdasági elemzés alapján világszerte 96 millió képzett, 40-54 év közötti nő karrierje tört meg egy adott ponton. Közülük 55 millióan előző munkahelyükön közép- vagy felsővezetői pozíciót töltöttek be. Ha sikerülne minden, középvezetői vagy annál magasabb szintű szakmai tapasztalattal rendelkező nőt visszaintegrálni a munka világába, összesen több mint évi 419 milliárd angol fontnyi jövedelemmel növekedne az érintett nők háztartásának bevétele, s az ily módon keletkező gazdasági tevékenység értéke elérhetné az évi 151 milliárd GBP összeget.

ReConnect program a tehetséges női vezetőknek

Egy másik, szintén a Vodafone Csoport megbízásából a GfK által a közelmúltban elvégzett felmérés** keretében 5 országban 500 pályát elhagyó nőt kérdeztek a munkavállalással kapcsolatos lehetőségekről. A nők több mint 80 százaléka szerint jóval több támogatást kellene kapniuk azoknak a nőknek, akik egy hosszabb kihagyást követően vissza szeretnének térni a munka világába, főképp akkor, ha gyermeket is nevelnek. A nők több mint 60 százaléka rugalmas munkaidőre, 51 százalékuk pedig részmunkaidős pozícióra vágyik.

A ReConnect program keretében a Vodafone arra bátorítja a pályájukat egy időre elhagyó, korábban vezető pozíciót betöltő nőket és akár a férfiakat is, hogy bátran jelentkezzenek a ReConnect keretében meghirdetett állásokra. Tréningekkel és egyéb bevezető programokkal segíti szakmai tudásuk, készségeik felfrissítését, fejlesztését, sőt, lehetőséget biztosít arra is, hogy rugalmas, vagy részmunkaidőben dolgozzanak a vállalatnál. A Vodafone Csoport arra törekszik, hogy a közép- és felsővezetői pozíciókban a nők aránya 2020-ra 30 százalékra emelkedjen.

"Számomra a munka és magánélet egyensúlyának megteremtése volt a legfőbb szempont, amikor a visszatérésen gondolkoztam.  Nagyon fontosnak tartom, hogy megmaradjon a családdal töltött minőségi idő akkor is, ha vezető pozícióban dolgozom. Nos, ilyen ajánlatokkal nem nagyon találkozik az ember, így igencsak meglepődtem, de még ennél is jobban megörültem a Vodafone megkeresésének." - mondta Práth Izabella, aki jelenleg a Vodafone Global Enterprise magyarországi értékesítési csapatának csoportvezetőjeként dolgozik. Izabella, aki több mint 15 év tapasztalattal rendelkezik a telekommunikációs szektorban, két év kihagyást követően, iker kislányai mellől tért vissza tavaly, hogy a ReConnect program tesztidőszakában vezetőként, rugalmas munkaidő beosztással dolgozzon a Vodafone Magyarországnál.

A Vodafone Magyarországnál jelenleg a női dolgozók aránya közel 50 százalék. A Discover friss diplomás vezető utánpótlás programban ehhez hasonló, 48 százalékos arányban vesznek részt nők. 

A vállalat mellett a Vodafone Magyarország Alapítvány is küzd a női esélyegyenlőség biztosításáért. Támogatja többek között a "Nyitottak vagyunk"közösségi kezdeményezés"Nőnap x 365" elnevezésű kampányát, amelynek célja, hogy új tartalommal töltse fel a Nőnapot, és ne korlátozza pusztán 24 órára. A kampányban ismert közszereplők és cégvezetők-többek közt Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója -hívják fel a figyelmet a női esélyegyenlőség megvalósulásának jelentőségére.

"Szeretnénk, ha a Nőnap többről szólna, mint egy szál virág átnyújtása. Megadjuka nőknek a lehetőséget, hogy anélkül élvezhessék az anyaságot, hogy fel kellene adniuk karrierjüket."- mondta Alexandre Froment-Curtil. "A magyar nők a törvényeknek megfelelően akár két évet is otthon tölthetnek gyermekükkel, de mindez csak akkor jelent valódi segítséget, ha nem akadályozza meg szakmai előmenetelüket. ReConnect programunk ígéret, és egyben lehetőség is a visszatérésre."

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.