Hirdetés
. Hirdetés

UniSpace: az űrszektorhoz köthető szakirányú továbbképzés indul 16 egyetem együttműködésében

|

A cél, hogy a különféle műhelyekben végzett tevékenységek összeadódjanak.

Hirdetés

Az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzés indul az UniSpace konzorciumnak köszönhetően, amelyben 16 egyetem vállalta az együttműködést. A konzorcium a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) koordinálásában jött létre, miután tavaly nyáron elfogadta a kormány az első magyar űrstratégiát. Ennek egyik alapeleme, a kutatók munkájának támogatása. Az egyetemek konzorciumba szervezése azt a célt szolgálja, hogy tudjanak egymás tevékenységéről, a különféle műhelyekben végzett tevékenységek pedig a közös cél érdekében összeadódjanak.

A 2022 őszén induló képzések magyar és angol nyelven is zajlanak majd, négy tudományterületre fókuszálva: az élő, illetve az élettelen természettudományra, a műszaki és informatikai területre és a társadalomtudományokra. A jelentkezéshez szükség lesz alap szintű diplomára. Már külföldről is érdeklődnek a program iránt, partnerként akarnak bekapcsolódni, ezért fontos az angol nyelvű képzés elindítása is.

Hirdetés

Az élő természettudományokért a Debreceni Egyetem, az élettelen természettudományokért az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a műszaki és informatikai területért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a társadalomtudományokért pedig az NKE lesz a felelős; az NKE egyben a konzorcium szakmai koordinálásáért is felelős.

A megállapodás Ferencz Orsolya, a KKM űrkutatásért felelős miniszteri biztos munkájának eredménye. A Computerworld Caféban készített videónkat érdemes megnézni, áttekintést ad a terület fontosságáról:

Ferencz Orsolya miniszteri biztos az MTI-nek elmondta, az UniSpace egy egyedülálló felsőoktatási termék: három féléves szakirányú továbbképzés, amely lehetővé teszi, hogy a négy tudományterületen az űrszektort felépítő ökoszisztéma képzése egységesedjen.

Hozzátette, az élő, illetve az élettelen természettudományon, a műszaki és informatikai területen és a társadalomtudományokon belül a 16 egyetem koordináltan vesz részt a különféle területeken, ahol képzési kompetenciával rendelkezik.

A szakirányú továbbképzést elvégző hallgatók igazolást kapnak arról, hogy kifejezetten az űrszektorban bizonyos tudományterületeken szereztek ismereteket.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.