Ma még felbecsülni sem lehet a fél világgazdaságot megbénító járvány okozta károkat. Legkevésbé azoknál a cégeknél aggódnak, amelyeknél lehetőség van távmunkában dolgozni. Gyerekeink életét is felforgatja a home office: a kicsiknek meg kell érteniük a szülők szabta napirendet, a karanténba zárt tinédzserek közös élménye pedig egy életre meghatározóvá válhat; ők lesznek a karantinik.

Nem vagyunk egyformák. Van, aki tud a munkájára koncentrálni akkor is, ha sürögnek-forognak, zajonganak körülötte, és van, aki csak teljes nyugalomban, csöndben képes összpontosítani. Az utóbbiak már réges-régen a távmunka, a home office őszinte hívei.

Az Accenture tanulmányának címét megpillantva (We, The Post-Digital People) egy verssor rémlett fel: Aranytól az Ember lenni mindég, minden körülményben. Verselemzés helyett legyen elég annyi, hogy a digitális sodrás közepette is megállnak maradandó igazságok.

Szorgos olvasója lettem mostanában a koronavírussal kapcsolatos híreknek. Nem elsősorban a járvány halálossága miatt - bár hiszem, hogy minden ember egyszeri és megismételhetetlen, s így aki egy életet megment, egész világot ment meg -, hanem máris látható és még megjósolhatatlannak tűnő globális hatásai miatt.

Módomban volt a minap röpke néhány percre betekinteni egy másik média működésébe. A portál gazdája valamilyen hivatali folyosón üldögélve várt ügyei intézésére, amikor a közösségi háló csetablakában utolértem. A mobilján cseteltünk, kértem a megjelentekhez kiegészítést. Tíz-tizenöt perc múltán a laptopján javított írás az én képernyőmön is frissült, immár bővítve és pontosítva. A nyomtatott lapok ennél lassabb tempót diktálnak.

Vannak elkerülhetetlen fordulópontok az életben a születés és a halál két végpontja között is. Ilyen az, amikor az ember úgy érzi, már nem abban a székben van a helye, amelyben öt, tíz, húsz, harminc éve ül. Amennyiben a szerződésében nincs ezt kizáró pont, akár a konkurenciához is elszerződhet. Ezzel hirtelen versenytársává lesz addigi kenyéradójának és a hátrahagyott csapatnak.