Kivonul Romániából a Hellenic Telecommunications Organisati
Korábban a Vodafone is érdeklődött a Telekom Romania Mobile iránt.
Korábban a Vodafone is érdeklődött a Telekom Romania Mobile iránt.
A számítástechnika és az informatikai rendszerek tudományterületén a nemzetközi egyetemi rangsorok szerint a BBTE az első helyen áll az országban.
Négy diák a nyáron Magdeburgban zajló Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI 2023), négy társuk pedig a Romanian Masters of Informatics (RMI) nemzetközi versenyen vehet részt.
Ez az első európai uniós ügynökség az országban.
Kísérőrendezvényeként a CED vállalkozásfejlesztési képzését, a CEDukáció Roadshow-t is megszervezik.
Ezek többsége az informatika, a szállítás, a kereskedelem, a tanácsadás és az építkezés területén működik.
Aradról fogják irányítani, nagy felbontású térfigyelő kamerák, szenzorok, korszerű telekommunikációs és navigációs rendszerek segítségével.
Az oroszbarát Killnet hekkercsoport törte fel a kormány és egy sor állami intézmény honlapját.
Fejlett elosztásirányítási szoftverrel erősítik a román villamoshálózat digitalizációját
A 4iG és a DIGI romániai leányvállalata szerződést kötött a DIGI magyar üzletágának lehetséges felvásárlásáról.
A kényszer üzemszünetet február 26-tól rendelték el, a termelés a tervek szerint március 10-én indul újra.
A Nemzetközi ECDL Alapítvány 2018. december 31-ig összegzett, minden évben aktualizált statisztikái alapján a digitális írástudást igazoló ECDL-vizsgázók számát tekintve hazánk a világ nyolcadik legjobban teljesítő országa, maga mögé utasítva egyebek mellett az ECDL rendszerét elsőként bevezető Svédországot, továbbá például Franciaországot, Lengyelországot és Romániát is.
465 millió forintot fektet a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap a magyar tulajdonú IPR-Insights CEE Kft.-be, ezzel segítve annak romániai terjeszkedését és új szoftvergazdálkodási (Software Asset Management, SAM) célszoftvereinek fejlesztését.
Együttműködésre lépett a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett OTT-One és a Columbia Pictures Corporation Limited. A megállapodás értelmében Magyarországon, a Cseh Köztársaságban, a Lengyel Köztársaságban és Romániában is a magyar informatikai vállalat lesz a technológiai kiszolgálója a Sony Corporation leányvállalata induló "Sony Networks" nevű online videómegtekintő alkalmazásának.
Megveszi a Vodafone 18,4 milliárd euróért a UPC Magyarország tulajdonosának magyarországi, németországi , romániai és csehországi érdekeltségeit.
A korábban a délkelet-európai régióért felelős, a tech világában széleskörű tapasztalattal rendelkező szakember a közép- és délkelet-európai régió vezetőjeként a Lenovo PC üzletágának folyamatos növekedéséért felel Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Görögországban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában, valamint további hat kelet-európai országban.
A Tech Data Corporation ma bejelentette, hogy a Technology Solutions (TS) üzletága új forgalmazási megállapodást írt alá a Dell EMC vállalattal. A korábban az Avnet, idén februártól az Tech Data részét képező TS üzletág és az amerikai vállalatcsoport közötti szerződés Magyarország mellett, Romániára, Szlovákiára és Törökországra terjed ki.
Szeptember 1-jei hatállyal Robert Redeleanu tölti be a UPC Magyarország Kft. vezérigazgatói pozícióját. A szakember jelenleg a UPC Románia vezérigazgatója, ezt a pozíciót továbbra is megtartja, így a UPC működését mindkét országban ő fogja irányítani.
A Gemius megvizsgálta, melyek a legnépszerűbb weboldalak a 15-24 évesek körében Magyarországon, Lengyelországban, Törökországban, Romániában, Fehéroroszországban és Ukrajnában.
Románia ideiglenesen kiadja az Egyesült Államoknak a hírhedt Guccifer nevű hackert, aki számos román és amerikai magas rangú politikus elektronikus postaládáját törte fel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.