Lehet, hogy 2028-ra teljesen eltűnnek majd a HDD-k?
A Pure Storage egy vezető beosztású munkatársa szerint már csak néhány évig lesznek kaphatók a merevlemezek.
A Pure Storage egy vezető beosztású munkatársa szerint már csak néhány évig lesznek kaphatók a merevlemezek.
Az Ernst & Young befektetési és könyvelőcég vállalja az irányító szerepet és a biztonságos blokklánc-technológia fejlesztésében a tárolás területén, az ügyfelek javára.
Üzleti döntésünket általában a jövő igényeit szem előtt tartva hozzuk meg. Amit ma teszünk, az megalapozza a holnap növekedését és a lehetőségek megragadásának képességét. Nem kell szerepelnünk a Fortune 500-ban ahhoz, hogy nagy ambícióink, terveink vagy elvárásaink legyenek.
Egy ideig úgy tűnt, hogy kizárólag az új operációs rendszeren lesz elérhető az igencsak hasznosnak ígérkező DirectStorage.
Exponenciálisan nő az adattömeg, amellyel a vállalatok dolgoznak, a költséges tárkapacitás növelése helyett a PowerStore garantál 4:1-es deduplikációja hatékonyabb megoldást jelent.
A most is használt holografikus technológia már az 1960-as évek óta létezik, a Microsoft viszont most megpróbálja a felhasználni, hogy létrehozza a felhő alapú adattárolás egy új generációját.
A szoftveresen vezérelt tárolási megoldás legújabb kiadása támogatja a konténerizált és felhőalapú szolgáltatások használatát, így gyorsabb elérést biztosít az adatokhoz, ezzel is segítve a vállalatokat a hatékonyabb működésben.
Ahhoz, hogy tényleg biztonságban tudd fotóidat, minden képből egynél több példánnyal kell, hogy rendelkezz, amelyeket egynél többféle képpen tárolj, egynél több helyen - olvasom a világhálón a tanácsadó tudor válaszát az egyik neki címzett üzenetre. A kérdés így hangzott: hogyan őrizhetném meg a fotóimat az örökkévalóságnak?
Az automatizált mentések fokozzák a működési hatékonyságot.
A kedvező árú és egyszerűen használható, szoftveresen vezérelt tárolási megoldás segítségével a vállalatok optimalizálhatják és költséghatékonyabbá tehetik tárolási rendszereiket.
A vállalatok számára egyre nagyobb problémákat jelent a növekvő mennyiségű adatok tárolása, amint arra iparági szereplők a nemrégiben megrendezett Computerworld Storageworld konferencián is felhívták a figyelmet.
Kutatások szerint a vállalatok, intézmények informatikai rendszerei által tárolt adatok mennyisége évente 10 és 24 közötti százalékkal növekszik.
Már többek között a Commvault, a Fujitsu, a Huawei és az Intel egyes termékei is teljes körűen tanúsítottak és támogatottak a SUSE OpenStack Cloud platformra, valamint a Ceph-en alapuló SUSE Enteprise Storage szoftveresen vezérelt tárolási megoldásra.
A Commvault és a SUSE bejelentette, hogy lezárult a tanúsítási folyamat, és mostantól a Commvault adatvédelmi és -helyreállítási szoftverének 11-es kiadása is tanúsított a SUSE Enterprise Storage eszközön. Ezzel is tovább bővül azon megoldások köre, amelyek már nem csupán a SUSE Linux Enterprise Server rendszereken, de a SUSE OpenStack Cloud és SUSE Enterprise Storage szoftvereken is teljes körűen támogatottak és tanúsítottak.
A Fujitsu PRIMEFLEX integrált rendszerek portfóliójának új tagja, a PRIMEFLEX for Storage Spaces Direct segítségével a vállalatok mérsékelhetik a nagy teljesítményű, Microsoft-alapú hiperkonvergens infrastruktúrák adatközponti bevezetésének bonyolultságát és kockázatát, olvashatjuk a gyártó közleményében.
Az Aruba minden felhőszolgáltatása - közöttük a Private Cloud, a Public Cloud, a Cloud Backup és a Cloud Object Storage - megfelel a CISPE adatvédelmi magatartási kódexében foglaltaknak, így tanúsított biztonságot és átláthatóságot ad a felhasználóknak.
A digitális transzformáció folyamata visszafordíthatatlan. Az adatok, információk mennyisége gyorsuló tempóban növekszik, és változatosságuk is megállíthatatlanul bővül. Tárolásuk lehetséges módjait és technológiai megoldásait pedig ugyancsak a szüntelen fejlődés jellemzi.
A SUSE legújabb szoftveralapú, intelligens tárolófelügyeleti megoldása tartalmazza a CephFS első éles kiadását, így képes egységes blokk-, fájl- és objektumalapú adattárolást biztosítani.
Nagyobb megbízhatóságot és biztonságot ígér a digitális átalakításhoz és üzleti innovációhoz a SUSE Linux Enterprise 12 új SP2-es bővítőcsomagja, amelyet a disztribúció mögött álló cég múlt héten Washingtonban megtartott konferenciáján jelentett be. Decemberben érkezik az intelligens, szoftvervezérelt tárolófelügyeleti megoldás új verziója, a SUSE Enterprise Storage 4 is.
Az Acronis, az adatok és rendszerek biztonsági mentését és visszaállítását szolgáló, felhő alapú és hibrid megoldások vezető szállítója bejelentette az Acronis Storage szoftvervezérelt tárolóplatform megjelenését, amely a világon elsőként blockchain-alapú adathitelesítést, valamint univerzális fájl-, tömb- és objektum-támogatást kínál.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.