Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 53

Szorgalmas marketingtanulók a magyar kkv-vezetők

Üzlet | 2014.10.16 08:00

Ez derül ki a Marketing112, marketingfelmeres.hu címen is elérhető legfrissebb, immár 5. alkalommal elkészült KKV Marketing Felmérés 2014 c. kutatásából, melyben 2900 kis- és középvállalkozást, illetve azok vezetőit, továbbá egyéni vállalkozót, marketinges döntéshozót kérdeztek meg vállalkozásuk 2014. első féléves (Q1-Q2) marketingjéről, konkrét tevékenységéről és annak eredményeiről.

Bostoni diák szervezi az IS kampányát

Tech | 2014.09.05 15:09

Az Iszlám Állam médiakampányát az FBI szerint a Northwestern Egyetem volt tanulója irányítja.

Ötven rászoruló család kap számítógépet

Tech | 2014.01.21 12:20

A jó tanuló, de hátrányos helyzetű gyerekeknek adnak gépeket a Számítógép Álom 2014 keretében.

Tanuló gépek formálják majd mindennapjainkat

Tech | 2013.12.20 16:50

Az elkövetkező öt évre vonatkozó jóslatát tette közzé az IBM.

Magyar partner a régió legkíválóbb tanulója

Céginfo | 2010.09.29 12:56

itelligence Hungary Kft. lett a közép-európai régió elsője az SAP megmérettetésén

Facebook vírusok: célpontban a tinik

Tech | 2010.09.24 09:44

Az AVG szerint a felsőoktatásban tanuló fiatalok esnek bele leggyakrabban a hackerek csapdájába.

Ingyenes számítógépet kapnak a rászorulók

Üzlet | 2010.06.03 10:34

Idén is ingyen számítógépet kapnak a jól tanuló, rászoruló fiatalok. A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány adományozói programja révén száz rászoruló családban élő, 12-16 éves életkorú fiatal számára komplett (használt, de még használható) számítógépet juttat.

E-tananyag a SZÁMADÓ használatához

Céginfo | 2010.05.17 10:45

Elkészült a SZÁMADÓ on-line e-learning tananyaga, amelynek célja interaktív módon bemutatni a rendszer beüzemelését, karbantartását, főbb funkciónak használatát, valamint a gyakoribb gazdasági események leképezését. A SZÁMADÓ használói és az érdeklődők számára egyaránt hasznos anyag on-line kíséri végig a tanulót a SZÁMADÓ működésén; a honlapon az Ügyfeleinknek menüpontból érhető el.

Új pályázatot ír ki az EduSys

Céginfo | 2010.01.18 11:58

December második felében lezajlott az EduSys által szervezett Környezetvédelmi és Oktatási Pályázat eredményhirdetése a Millenáris Parkban, amelynek nyertese Holczer Viktor, a Jedlik Ányos Gimnázium hetedik osztályos tanulója lett.

Diák Jogi Adatbank

Tech | 2008.05.28 07:28

Ingyenes jogi adatbázis szolgáltatást indított a magyar felsőoktatásban tanuló diákok és oktatók számára a CompLex jogi kiadó.

Iskola egy USB-kulcson

Üzlet | 2007.02.05 11:51

Többezer párizsi középiskolás diák kap majd USB kulcsra telepített programokat. A cél, hogy a tanulók bárhol használhassák anyagaikat.

Gates: Tablet PC-t minden tanulónak!

Tech | 2006.04.21 12:28

Bill Gates talán egy kicsit túlságosan is lelkes. Egyik legutóbbi kijelentése szerint a tablet PC-k hamarosan leválthatják az iskolai füzeteket és tankönyveket.

Egymillió dolláros weboldal: egy angol diák ötlete

Üzlet | 2006.01.11 10:12

A 21 éves brit tanuló, Alex Tew igen érdekes megoldást talált egyetemi tandíja finanszírozására. Regisztrált egy domént, és elkezdte értékesíteni annak egymillió, hirdetésre szánt képpontját, egyenként egy dollárért: talán az elején ő sem hitte volna, mekkora sikere lesz a furcsa ötletnek.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.