. Hirdetés

A foci is megváltozhat

|

Sárgalapos figyelmeztetésben részesítette a játékvezető, mosolygott ezen egy csöppet, majd előrehajolt, láthatóan nem érezte jól magát. A mérkőzést közvetítő kamerák vettek mindent, ahogy összeesett, s ahogyan kitört a pánik a guimarãesi stadion gyepén. A Benfica csatára, a mi Fehér Mikink a szurkolók és a meccset tévén követő százezrek szeme láttára, élő adásban adta vissza a lelkét a teremtőnek.

Hirdetés

Aki végignézte ott vagy később a tévé képernyőjén, valószínűleg nem felejti el ezt a jelenetet. Nekem mindannyiszor eszembe jut, amikor arról esik szó, hogy a technológia miként változtathatja majd meg a sport világát, így a nekem igen kedves labdarúgásét is. A diszruptív technológiákban rejlő lehetőségeket kiaknázó feltörekvő cégek, amelyeket a sporttech jelzővel illethetünk, termékeikkel és szolgáltatásaikkal megváltoztathatják, ahogyan a focit játsszák, ahogyan a játékosokat felkészítik, és azt is, ahogyan szurkolók a meccset figyelemmel kísérik - hogy csak néhány elemét említsem e fantasztikus játéknak.

          

A legkülönbözőbb iparágak, tevékenységi területek évtizedeken át domináló főszereplői új kihívókkal kerülnek szembe, olyan vállalkozásokkal, amelyek az új technológiák hullámait meglovagolva törnek be korábban bevehetetlennek hitt erőcentrumokba. Ezek a fintech, healthtech (digitális egészségügyi), proptech (digitális ingatlanmenedzselő) és más techcégek valóban felforgatják a hosszú évtizedek, évszázadok alatt kialakult és bejáratott struktúrákat, miközben részt hasítanak ki maguknak a megtámadott üzletből (a fintechek esetében lásd például a mobilfizetést), vagy törekszenek egészen magukévá tenni azt (maradva a pénzintézetek szegmensénél lásd például a kriptovaluták világát, a person-to-person pénzügyi megoldásokat).

Maradok most a sport, a foci pályáján, és ezúttal inkább azt kísérlem bemutatni, hogy az új technológiák milyen változásokat hozhatnak a mérkőzéseken.

           

A focikedvelők bizonyára észlelték már, hogy a tehetősebb magyar klubok és a válogatott játékosai a mezük alatt egy tophoz hasonló ruhadarabot viselnek, abba van beültetve egy eszköz, amely mindenféle mozgás, mozdulat (futás, irányváltás, gyorsulás stb.), vérkeringés (pulzus) érzékelésére, megfigyelésére alkalmas. Az eszköz egyszerre mérésadatgyűjtő is lehet, ha szükséges: ha a mért adatok valós idejű távmonitorozása nem lehetséges vagy nem megengedett. (Vannak olyan világsport-szövetségek, amelyek az egyenlő esélyek fenntartását szem előtt tartva fékezik a korszerű technológiai megoldások elterjedését a világban, különösen a mérkőzések alatti alkalmazásukat azért, hogy így próbálják csökkenteni a fejlett és fejletlen országok között a sportban is megmutatkozó, egyébként sajnos mélyülő szakadékot.)           

Ha a játékosok monitorozása során keletkező információkat a mérkőzések alatt is valós időben lehetne követni, egészen másként alakulna az edző és kollégái tevékenysége.

A kispadon eddig csak ücsörgő, esetleg jegyzetelő asszisztencia munkája teljesen átváltozna. Miközben az edző a partvonal melletti türelmi zónájában a játékra összpontosítva áll, segítői folyamatosan értékelik a beérkező adatokat, és az előre meghatározott küszöbértékek elérése vagy átlépése esetén informálják az edzőt, aki döntéseket hozhat, lecseréli-e példának okáért a mélypontra került játékost, vagy inkább, amikor erre alkalom adódik, kihívja a partvonalhoz, és szavaival lelket önt belé.           

A játékosok teljesítményének alakulását akár a szurkolók is láthatják egy erre a célra kifejlesztett app-pal, beleláthatnak abba, amit eddig csak sejteni véltek. Számokkal illusztrálva győződhetnek meg arról, ha egy-egy játékos eltűnik a mezőnyben.           

A játékos pillanatnyi fizikai állapotáról, vérnyomásáról, pulzusáról és a többiről is érkezhetnek információk, amelyeket magától értetődően az orvosi stáb követ figyelemmel, és a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel élve akár későbbi sérülések, katasztrófa bekövetkeztének lehetőségét jelezhetik előre, megteremtve annak esélyét, hogy megelőzzék a bajt, így akár a hirtelen szívhalál bekövetkeztét is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.