. Hirdetés

A hulla köszöni, jól van

|

Akinek halálhírét keltik, az hosszú életű lesz - tartja egyik közmondásunk, amelyet hiba volna elhamarkodottan a technológia világába átültetnünk. Vannak ugyanis egykoron korszerűnek mondott technológiák, amelyekről megírták, hogy idejük letelni látszik, és mit ad Isten, úgy is lett, úgy eltűntek a digitális süllyesztőben, mint a pinty. Az üzleti intelligencia egyelőre állja a sarat, pedig elparentálták már nem is egyszer.

Hirdetés

Ütős címek ugranak a kereső találati oldalára, ha az után kutatunk angolul, hogy az üzleti intelligencia halottnak van-e nyilvánítva, imígyen: BI is dead. Publikációk majdnem kétoldalnyi linkje tolul elénk, melyekben azt állítják, vagy éppen azt vitatják, hogy a BI-nak vége van, mint a botnak. Az utóbbi négy-öt évben váltakozó intenzitással bukkan elő a téma, és nyelvileg kevéssé találékony, de mindenképpen kattintékony címek (BI is dead; BI is dead - Long live BI; Business Intelligence is not dead stb.) jelzik, hogy az informatika szakértői, elemzői és szállítói között élénk a vita arról, miként alakul majd e terület jövője.

          

Találtam egy érdekes és könnyen idézhető ábrát (2016-ból), amely a BI fejlődéstörténetét mutatja az 1980-as évektől fogva. Az amerikai Eckerson Group tanácsadó cég azt mondja, hogy a kezdetekben, a '80-as években a Mi történt? kérdésre adott válaszok, jelentések megalkotásában volt a BI az üzleti vezetők segítségére. A '90-es években, az Eckerson szerint, a Miért történt? kérdésre vonatkozó elemzések elkészítését támogatták a BI körébe tartozó megoldások. Évezredünk első évtizedében beléptünk a Mi történik most? kérdés valós idejű megválaszolásának korába, a most taposott dekádban pedig a Mi fog történni? kérdésre választ adni képes üzletiintelligencia-alkalmazások a menők.           

Az igazat megvallva az előbb ismertetett ábra címe pontosan így hangzik: Evolution of BI/Analytics, ami azt mutatja, hogy az Eckersontól sem idegen a közeljövő-kutató műhelymunka. A BI-jal együtt említik az analitikát, az elemzést, amelyet egyébként a BI utódjaként is megneveznek a BI végét bejelentő szakmabeliek.           

Azok, akik a BI halálát ünneplik vagy prognosztizálják, ha jól összegzem azt, amit kis kutatásom során olvastam, voltaképpen úgy gondolják, hogy a piacon ismert, hagyományosnak mondható BI-eszközöknek főtt le a kávé. Azoknak az eszközöknek, amelyek önálló alkalmazásokként nem szerves részei az üzleti felhasználók által nap mint nap futtatott rendszereknek.

           

Nem arról van tehát szó, vonnám le gyorsan a tanulságot, hogy használhatatlanná váltak a BI ismert és hosszú évtizedeken át népszerű alkalmazásai, hanem arról, hogy folyamatosan változnak a felhasználói igények. Egy lépéssel tovább ment egy bizonyos Glen Rabie, az ausztrál Yellowfin cég vezérigazgatója, aki egy rövid videóban azt mondja, hogy az innováció a halott a BI-iparban. Érdemes rákeresni erre az alig kétperces nyilatkozatra, mert kiválóan mutatja, hogy a témában, miszerint milyen jövő vár a BI-ra, olyanok is megszólalnak, akiket a legjobb indulattal sem nevezhetünk elfogulatlanoknak. A Rabie által képviselt vállalkozás ugyanis a BI-szcéna egyik megoldásszállítói résztvevője.           

Radikális véleményt fogalmaz meg Rabie, elfogult, ez nem kérdés, de érdemes elgondolkodni azon, hogy nem a BI az egyetlen területe az informatikának, ahol évtizedeken át lehetett jól ellenni megújulás, innováció, nagyobb fejlesztési befektetés nélkül. A digitalizáció elmélyülése és felgyorsulása, a felhasználói igények gyökeres megváltozása, az újabb és újabb technológiák megjelenése változásokat hoz a még olyan klasszikusnak mondható szegmensekben is, mint amilyen a BI.           

Nem arról van tehát szó, hogy az üzleti folyamatok elemzése, az ilyesmire képes digitális megoldások iránti piaci igény lanyhult volna, hanem arról, hogy a vezetői döntések meghozatalát támogató megoldások világában is az innovatív, a felhasználói élmény szempontjából korszerű, gyors megoldások felé fordul a felhasználók érdeklődése.

Szerintem a BI köszöni, jól van, átalakul, fejlődik - használói nagy örömére.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.