. Hirdetés

A kormány biztosan jóváhagyja majd Deutsch kérdéseit

|

Ma 15 órától az InternetKon weboldalán elérhetők az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdésjavaslat-sora. Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten a kormánynak jóváhagyásra benyújtandó kérdésjavaslat-sor elkészültét.

Hirdetés

Még a héten, pénteken, a Groupama Arénában egy szakmai konferencián szakmai és társadalmi szervezetek képviselői vitatják meg a 20 kérdés tartalmi vonatkozásait, és, ahogy a biztos szavaiból kivehető volt, az e konferencián elhangzottak hatással lehetnek a kérdéssor bizonyos részleteire, megfogalmazásaira.

A biztosnak feltett kérdéseimben azt firtattam, hogy mi a szerepe a kormánynak a végső kérdéssor kialakításában. Deutsch hangsúlyozta, hogy a mostantól elérhető kérdéssor a lényegét illetően végelegesnek tekinthető. „… a legjobb szakmai meggyőződésem szerint ez a kérdéssor a jelenlegi állapotában is tökéletesen alkalmas, hogy májusban, júniusban és júliusban az InternetKon keretében a polgárok véleménynyilvánításának lehetőségét megteremtse” – mondta Deutsch, majd hozzátette, hogy ugyanakkor nyitottak a szöveg finomítására, változtatására.

Deutsch semmit sem bíz a véletlenre – a kormányzati szereplőkkel és konzultált a konzultációról

 

„Nagyjából formálisnak tekinthető a kormány szerepe ebben a kérdésben?” – kérdeztem a jóváhagyást illetően a biztostól, aki határozott igennel válaszolt. Elmondta, hogy sok kormányzati szereplővel egyeztetett a konzultáció folyamatáról, a kérdéssorról, így a miniszterelnökkel is („az én munkámat irányító szereplővel” – így kerülte ki a „miniszterelnök” szó kimondását), a kérdéssor tehát megfelelő előkészítés után kerül a kormány asztalára.

Kérdésre válaszolva a biztos közölte, hogy magának a véleménynyilvánításnak a módjáról a jövő héten tart majd sajtótájékoztatót.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.