. Hirdetés

Bevétel után kutat az IT

|

Jelentem, a helyzet fokozódik. Az informatikai vezetőkkel szemben támasztott követelmények nemhogy csökkennének, inkább bővülni látszanak. Egy, a közelmúltban készített IDG-kutatás egyik eredményéből arra következtetek, hogy hamarosan nálunk is általánosan elvárják a CIO-tól, hogy találjon rá új bevételi lehetőségekre.

Hirdetés

Amerikai kollégáink 2019 State of the CIO címmel adták közre annak az éves kutatásnak az eredményeit, amely immáron tizennyolcadik alkalommal firtatta, miként változik az amerikai informatikai vezetők közérzete, szemlélete e technológiai értelemben véve szédítő sebességgel változó világban.           

InnoWorld 2019 konferenciánkra gondolván a kutatást összegző prezentációnak azt az egyetlen diáját vesézem ki itt, amely a CIO-k vállalaton belüli innovációhoz fűződő viszonyát hivatott jellemezni.

          

A kutatásban 933 főt kérdeztek meg, ebből 683-an voltak az informatikai vezetők közé sorolhatók (CIO-k, az informatikáért is felelő cégvezetők, helyettes cégvezetők, CTO-k stb.), jellemzően - és különösen a mi dimenzióinkhoz képest - nagy vállalatokat képviselve: az átlagos alkalmazotti létszám 12 ezer volt. Kérdeztek üzleti felelősséggel bírókat is, akik száma 250 volt, a legkülönbözőbb funkciókból (menedzsment, marketing, értékesítés, kutatás-fejlesztés, HR stb.).           

Két kérdésre adott válaszokat rendszerez az általam kiválasztott dia. Az első kérdés igennel vagy nemmel megválaszolható, és így hangzik: "Jelenlegi szerepében, a többi felelősségei között ott van-e az új bevételt hozó kezdeményezések megalkotása (beleértve az új termékek és szolgáltatások fejlesztését)?" Nem akarok a vezető informatikusok főnökeinek ötletet adni, de az a helyzet, hogy az Újvilágban a vállalati informatikai szervezeteket irányítók 62 százaléka adta azt a választ, hogy velük szemben megfogalmazott elvárás az új bevétellel kecsegtető innovációk kezdeményezése, az ilyen kezdeményezések előkészítése, megalkotása.

           

Ha gyorsan lepörgetjük, hogy az utóbbi évtizedekben milyen tempóban és milyen feladatokkal bővült az informatikai vezetőkkel szembeni, előbb csak szóban, személyes beszélgetésekben, majd munkaköri leírásban is megfogalmazott elváráslista, akkor nem lepődünk meg azon, hogy a nálunk fejlettebb vállalati és vállalati IT-kultúrával rendelkező országokban az informatika irányítóira is számítanak, amikor azon töprengenek, miből szerez majd újfajta bevételt a vállalkozás. S persze nem fogunk meglepődni azon, ha néhány éven belül ez lesz a bevett gyakorlat nálunk is.           

Az emlegetett dia második kérdése így hangzik: "Mit tesz az ön szervezete azért, hogy még inkább bevételfókuszú legyen, vagy/és azért, hogy támogassa új termékek és szolgáltatások létrehozását?"           

Az ügyfelek igényeinek tanulmányozása áll a válaszok élén, mégpedig 55 százalékkal, ami szerintem teljesen rendben is van, hiszen ha a lehetséges új bevételekre fókuszálunk, lényegében az ügyfelekre összpontosítunk, azt keressük, mire lehet, mire van még szükségük az ügyfeleknek, vagy hol vannak, akik ügyfeleink lehetnének, de egyelőre sajnos még nem azok.           

Olyan csapatok létrehozása, amelyek az innovációra koncentrálnak - ez a második legnagyobb számban emlegetett válasz 47 százalékkal, ami nekem azt mondja, hogy a válaszadók jelentékeny hányada szervezeti változtatásra is hajlandó annak érdekében, hogy érdemben javítsa az általa vezetett terület innovációs képességét.           

Meglepett, hogy harmadikként futott be az a válasz, mely szerint tételes költségvetéssel és előnylistával rendelkező elemzéseket (business case scenarios) készít a megkérdezettek 40 százaléka. Az én földhözragadt gondolkodásomban - és ahol megadatik: gyakorlatomban - ez magától értetődő, említeni sem szükséges. Bármilyen fejlesztés ötlete, gondolata kerül is szóba, az első lépés a tervezés, az ötlet üzleti életképességének vizsgálata.

De az is lehet, hogy a válaszadók imígyen kívánták jelezni, hogy az előkészítést a kötelező gondossággal kell elvégezni az innováció mámorában is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.