Óvatosan fogalmaztam a bevezetőben a célcsoportot illetően, informatikai vezetőket említve. A CIO-kat szólítják meg a legtöbben a vállalatok digitalizációjával kapcsolatosan, mint olyanokat, akik a menedzsmentben a technológia felől felelősek a transzformáció megvalósításáért. A helyzet azonban az, hogy megjelentek az igazgatóságokban azok a vezetők is, a Chief Transformation Officerek (CTO-k), akiktől ugyancsak azt várják, hogy legyenek az átállás motorjai, és egyben az üzletet is hozzák lendületbe. A CTO-k az üzlet irányából tekintenek a transzformáció folyamatára, jól megkülönböztetve a CIO-kétól azokat a területeket, amelyeken nekik irányítókként tevékenykedni adatik. Én mégis úgy vélem, hogy számos szakmai kérdést illetően - például e dolgozatban is - bevonhatjuk a CTO-kat a célcsoportba, hiszen a CIO-kkal együtt a lehetőségeiket és kihívásaikat a technológia szakadatlan fejlődése teremti újra.
Maradva tehát az általánosabb és inkább inkluzív, mint exkluzív informatikai vezető értelmezésnél, azt mondhatjuk, hogy az elemzők szerint az IT-főnökök súlyosan tévednek, ha azt hiszik (abban bíznak vagy reménykednek), hogy a technológia fejlődési üteme lassulni fog, és így jut egy kicsi idő arra, hogy az IT-sok rendezzék soraikat, a digitalizációban lestrapált kommandósaikat pihentessék egy csöppet. Az evolúció tempója idén sem hagy alább, talán még növekszik is, a technológiák diszruptivitása, képességük a meglévő struktúrák szétverésére pedig várhatóan fokozódik.
Kerülve most a technológiai aspektusokat, két kulturális körülményre irányítom olvasóim figyelmét - nem tagadva meg, honnan is vétettem.
A magyarországi üzleti és technológiai környezetet szem előtt tartva futottam végig a fontosabb elemzéseket. Kiemelésre érdemesnek tartom, hogy vannak elemzők, akik szerint a digitális transzformáció sikerének egyik záloga a lehető legszélesebb körű és hatékony kommunikáció. Ha egy vállalat (vagy akár intézmény, közigazgatási szolgáltató központ stb.) digitalizációra adja a fejét, akkor ott fenekestül felfordul minden (ha nem így történik, felmerülhet bennünk, hogy az átállással valami baj lehet), szakszerűbben megfogalmazva: megváltozik az üzleti modell, az üzleti architektúra, a folyamatok, a szervezeti felépítés, hogy csak néhány belső változást említsünk; és természetesen megváltoznak az ügyfelekkel tartott kapcsolatok, a termék, az árazása, az, ahogyan az ügyfél a termékeinkhez hozzájuthat - olykor az ügyfélkör is teljesen megújulhat.
A hazai gyakorlatot nem kevéssé ismerve azt merem állítani, hogy nálunk nem alakult ki a projektkommunikáció kultúrája, vagyis az, hogy a fejlesztésekhez megfelelő - támogató, informáló, visszajelzésekre is lehetőséget adó, a különféle célcsoportokhoz a kommunikáció stílusával és az elérés technológiájával illeszkedő többcsatornás - kommunikáció társuljon.
Nehéz meló a digitalizáció annak, aki naponta hajtja az igája alá a fejét, és akinek az agya, szerintem, a végrehajtás verejtékében úszva kevéssé jár az innováción. A transzformáció azonban igazából, az én felfogásom szerint, nem is igazán projekt, amelynek van határozott kezdete és vége, hanem - ahogyan ezt számos szakértő nem győzi hangsúlyozni - inkább egy folyamat, amelynek nincs vége, pontosabban a vége csak az adott szervezet megszűnésekor következhet be. A digitalizáció egyik hajtóereje az állandó belső innováció, amely a megújító ötleteket felkaroló, támogató és megvalósítására kész és képes belső környezet nélkül nem tarható fenn.