Szimpátiatámadás, avagy ilyen volt színessége

|

A tegnapi IVSZ közgyűlés érdekességeit kár volna a feledés homályába veszni hagyni. Laufer Tamás újabb három évre kapott bizalmat a szövetség tagvállalatainak megjelent képviselőitől - egyetlen mondatban így foglalható össze a szürke lényeg. A tegnap történetéről alkotható kép néhány ecsetvonással színesebbé tehető, olyanná, amilyen tulajdonképpen volt

Hirdetés

Kevés feszültebb embert láttam üzleti/szakmai szituációban rövidnek nem mondható életem során, mint amilyennek tegnap a végül újraválasztott elnök mutatkozott. Tamást nem áldotta meg a teremtő rétori tehetséggel, ennélfogva nem is vártam tőle gyújtó hangú beszédet, ám az azért meglepett, ahogyan szenvedett a leírt szövegek felolvasásakor. Akarta, hogy újraválasszák, izgult, küzdött, mint egy oroszlán, de a betűkön olykor nem tudott úrrá lenni.

 

Egyik különös bakija, amelyet az érezhetően többségében vele rokonszenvező hallgatóság megbocsátó nevetéssel fogadott, abban a mondatban bukkant elő, amelyikben megköszönte az őt támogató tagoknak jóindulatát. A „szimpátiatámogatás” helyett „szimpátiatámadás”-t olvasott fel az előre megírt beszédből. Freudi elszólás volt ez.

Az IVSZ elnökségi pozíciójáért folytatott mostani küzdelem igen hasonlatosnak tűnt a politika terén megszokott csatákhoz. Igazi kampány zajlott le, támadások és ellentámadások tanúja lehetett a megfigyelő, hírek és álhírek keringtek a szakmában az elnökjelöltekről, és arról, hogy ha valamelyik esetleg visszalép, kinek a javára is teszi majd.

Öt jelölt (Budafoki Róbert, T-Systems, Hegedűs Gábor, Kancellár.hu, Laufert Tamás, Racionet, Papp Péter, Kancellár.hu, Papp István, Microsoft Magyarország) indult hivatalosan a pozícióért, azonban közülük hárman (Budafoki, Hegedűs és Papp Péter) még a szavazás megkezdése előtt visszaléptek – a jelenlévők zúgolódás közepette. Szót is kért az egyik IVSZ tag és javasolta, hogy szavazás előtti (tehát a megmérettetés előtti) visszalépésre a legközelebbi választáskor ne legyen mód. Egyetértő hümmögést véltem kihallani a felszólalót hallgatók morajából.

Nem hagyható szó nélkül Papp István elnökjelölti beszéde. István – Tamással szinte tökéletes ellentétben – remekült szónokolt. A profi kommunikációs szakember által írt igényes szöveget tökéletesen adta elő, hatásos volt és karizmatikus. Az egyébként csapnivaló hangosító berendezésen is átjött, amit mondani akart, valami mégis hiányzott a produkciójából. A hitelesség.

Az egyik Tamás elnökségére szavazó fogalmazta meg így: „István úgy gondolt IVSZ elnök lenni, hogy előtte e szervezet egyetlen rendezvényén, programján sem exponálta magát. Egy olyan szervezetet gondolt vezetni, amelyért eddig egy szalmaszálat sem tett keresztbe.”

Meglehet, hogy mégsem István volt a tegnap nagy vesztese. Papp Péter helyében nem sokan lennének. A Kancellár.hu elnökeként elindult egy választáson, ahol – amíg mindketten le nem mondtak – egyik riválisa a saját cégének vezérigazgatója, Hegedűs Gábor lett, úgy, hogy – amint beszédéből kitűnt – Péter ennek nem örült olyan nagyon.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.