Tömegremény

|

Van a kickstarteres modellben valami kedves, emberi. Összedobják a pénzt jó sokan kicsivel kevesebb, de még mindig jó sokaknak, hogy álmok valósulhassanak meg. S ha netán nem sikerül az egyik álmot valóra váltani, nem húznak karóba senkit.

Hirdetés

Az előbbiekből következik – legalább is szerintem –, hogy az egyelőre lefordításra váró crowdfunding virágzó ága nem máshonnan, mint az angolszász – üzleti – kultúra törzséből hajthatott ki. Játsszunk el most azzal a gondolattal, hogy milyen is lenne a kickstarter, a crowdfunding, ha ma születne meg hazánkban.

Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy – mintegy megadva gondolatkísérletünk alaphangját – nagy valószínűséggel maga a kickstarter sem jöhetett volna létre, ha nincs a híres-neves, a mondhatni és szerintünk világhírű magyar szürkeállomány. Csak kis időbe telne a kutatás, az eredmény azonban garantálható: a tömeges adakozó platform kimunkálói közül legalább egynek a felmenői között kell, hogy legyen olyasvalaki, aki magyarként látta meg valamikor a napvilágot.

 

Ha jobban megvizsgáljuk a kérdést, hogy milyen is lenne a nálunk ma megszülető alapgyűjtő modell, azt kell mondanunk, hogy már a kérdésben elrejtett állítás is sértő. Azt a tévképzetet ülteti el a megkérdezett gyanútlan tudatába, hogy mi ezt még nem találtuk föl, nálunk ilyesmi korábban, valamikor a mi dicsőséges történelmünkben még sohasem született meg.

Megnyugtatom kedves olvasóinkat, hogy magam is úgy gondolom, hogy a magyarok, amióta őket a hátán hordja a Föld, nem voltak híján az innovatív ötleteknek, különösen akkor, ha a finanszírozás kérdését kellett megoldani. Könnyen beláthatjuk például, hogy azon a hosszú úton, amelyen eljutottunk a valamikori őshazából a Kárpát-medencébe, számos esetben szorultunk környezetünk segítségére, hogy bevándorlásunk anyagi alapjait megteremtsük. A végeredményt tekintve mindenképpen sikeres migrációhoz szükséges források előteremtésekor eleink valószínűleg rugalmasan alkalmazkodtak a helyi körülményekhez és lehetőségekhez, és mindig az éppen megfelelő modellt (a környező népek beolvasztása, kifosztása, bevonása a cserekereskedelembe stb.) választották.

Egy csöppet ugorva dicsőséges történelmünkben, Lehel (másképpen Lél vagy Leel vagy Lelu vagy Lélö) vezér németországi kalandozásait emlegetném föl, amelyek során intenzív és nagy mennyiségű, tehát tömegesnek is mondható alapgyűjtés folyt, amelyet egyes történelmi források a fosztogatás szóval foglalnak össze. Ugyancsak a mi históriánk feljegyzői szerint a kampány végül szomorú véget ért: a helyi adakozókkal vívott csatában Augsburg környékén csapataink vereséget szenvedtek, és a gyűjtési kampányt vezető társaival együtt Lehelt is felfüggesztette Regensburgban I. Henrik bajor herceg.

Hely hiányában ismét hatalmasat lépve az idő tengelyén, idézzük fel lánglelkű költőnk, a magyar költészetet megújító Petőfi Sándor pályakezdésének témánk szempontjából említésre méltó egyik jellemzőjét. A rendkívüli tehetséggel megáldott költő nyomorán környezete gyűjtésekkel igyekezett enyhíteni. Utazásaira barátai (Bajza József, Tárkány Béla és a többiek) adományaiból gyűjtötte össze a pénzt. Versesköteteinek kiadásához előfizetőket gyűjtött a kommunikációs technológia akkori szintjén: postai levezéssel, továbbá házról házra, ismerőstől ismerősig járva az országot, személyesen szedte össze a könyv megjelentetéséhez szükséges forrásokat.

A mába lépve is azt mondhatjuk, hogy nyitott lélekkel és pénztárcával fogadjuk most is azokat, akik innovatívak vagy innovatív ötletek megvalósítására teszik fel éltüket. Tényleg csak a példának okáért itt van a pénzügyi szolgáltatók egyik sajátos szegmense, amelynek képviselői azt ígérik rendkívül innovatívan, hogy ha nekik adjuk megtakarításainkat, akkor ők korábban elképzelhetetlennek tartott hozamot érnek el nekünk és ekképpen minket gazdaggá tesznek. Mindeközben persze ők is jól járnak, amit mi nem sajnálunk, mert így van ez jól.

Hogy milyen is lenne a magyar crowdfunding, ha ma születne meg? Elbeszéltem az időt, erre majd egyszer visszatérünk.

Ügyfélszolgálati változás!
--
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.