Hirdetés
. Hirdetés

A személyes találkozás élménye

|

Élethű kép- és hangminőségükkel a telepresence rendszerek az üzleti utak hatékonyabb alternatíváját kínálják. A T-Systems arra számít, hogy a videokommunikációnak ez a ma még elsősorban multinacionális cégek által használt formája a több telephellyel rendelkező hazai cégek körében is elterjed, szolgáltatásként pedig a közeljövőben a kis- és középvállalatok számára is hozzáférhető lesz.

Hirdetés

A kép és hang egyidejű átvitelével megvalósított kommunikáció lehetősége régtől foglalkoztatja az embereket, a videokonferencia megoldások területe húszéves múltra tekint vissza. Az ISDN-technológia megjelenése újabb lendületet adott az ilyen rendszerek elterjedésének, mivel a kapcsolt vonalakon nagyon megbízható adatkommunikációs összeköttetést lehetett megvalósítani. Az erre épülő videokonferencia megoldásokat a - ma már a Magyar Telekom csoport tagvállalataként működő - KFKI egyik elődcége, a BCN honosította meg Magyarországon, és már abban az időben is százas nagyságrendben telepített ilyen rendszereket.

- A videokonferenciázás lehetősége húsz évvel ezelőtt akkora tetszést aratott, hogy a felhasználók készek voltak elnézni az alapul szolgáló ISDN-technológiából adódó hátrányokat, a magas kommunikációs költségeket, a kezelés körülményességét, a gyenge képminőséget, a vonalszakadásokat - mondta Szabó Péter (képünkön), a Magyar Telekom T-Systems üzletágához tartozó KFKI Rendszerintegrációs Zrt. konvergens kommunikációs megoldásokkal foglalkozó termékkonzulense. - Az internet protokoll alapú videokonferencia megoldások megjelenése azonban gyökeres változást hozott, nemcsak az alapul szolgáló technológia adta lehetőségek, hanem a felhasználói elvárások tekintetében is.

Kevesebb utazás, nagyobb produktivitás

Ma már alapkövetelmény, hogy egy videokonferencia rendszer a személyes találkozáshoz fogható élményt nyújtson, a nagy felbontású tévékészülékekét felülmúló kép- és hangminőség, maximálisan felhasználóbarát, intuitív kezelhetőség mellett.

- Ennek az elvárásnak az ún. telepresence rendszerek felelnek meg, amelyek, miként nevük is utal rá, a személyes jelenlét érzetét keltik a felhasználóban - mutatott rá Szabó Péter. - Segítségükkel a földrajzilag egymástól távol eső helyszíneken tartózkodó tárgyaló felek ugyanúgy láthatják-hallhatják egymást, mintha ugyanabban a tárgyalóban, ugyanannak az asztalnak a két oldalán foglalnának helyet. A T-Systems az ilyen telepresence rendszerek használatát, az ehhez szükséges üzleti szemléletet, vállalati kultúrát kívánja elterjeszteni, a mindennapi gyakorlat részévé tenni a szervezetek körében.

A szakember szerint ugyanis a telepresence megoldások használatából származó előnyök túlmutatnak azon az élményen, amelyet az élethű kép- és hangminőség kelt a felhasználóban. Ha egy vállalat vagy intézmény úgy alakítja ki folyamatait, hogy azokba belekalkulálja a telepresence rendszerek használatát is, akkor sokkal hatékonyabban működhet.

- A vezetők például lényegesen gyorsabban hozhatnak döntéseket, ha az ilyen, fájlmegosztást is támogató rendszerek segítségével gyakorlatilag korlátlanul egyeztethetnek a döntés-előkészítésben részt vevő munkatársakkal - folytatta a termékkonzulens. - A véleménycsere az együttműködést támogató egyéb eszközökkel, levelezés, azonnali üzenetküldés vagy telefonhívás útján sokszor túl körülményes lehet, vagy egyáltalán nem megoldható, a gyakori személyes találkozók lebonyolítása pedig időigényes és költséges. Ilyen esetekben a telepresence megoldások használata gyorsabb és költséghatékonyabb megoldást jelent, amellyel a személyes találkozók többsége kiváltható. Az sem mellékes szempont, hogy az érintett felek ebben az esetben kevesebb időt töltenek utazással, több időt és energiát fordíthatnak produktív munkára.

A rendszerintegrátor szerepe

A T-Systems telepresence megoldásait a Cisco termékei építik, amelyek jelenleg mérvadónak számítanak ezen a területen, míg egyéb videokommunikációs megoldásokhoz a Tandberg és a Polycom videokonferencia rendszereit ajánlja.

- E két gyártó videokonferencia rendszereit az egységes üzenetkezelő megoldásokkal is integráltuk - mondta Szabó Péter. - Így ha egy kolléga a megbeszélés időpontjában nem tud jelen lenni a tárgyalóban, webkamerával ellátott, internetre csatlakozó számítógépén keresztül bárhonnét csatlakozhat a videokonferenciához. Ez persze nem ad a telepresence megoldásokéhoz fogható kép- és hangminőséget, de ez az integráció nem is ezt a célt szolgálja, hanem a videokonferencia rendszer használatát teszi még rugalmasabbá.

A szakember kifejtette, hogy a telepresence, a videokonferencia, az egységes üzenetkezelés és az olyan webkonferencia megoldások, mint a T-Systems által kínált Virtualoso Meeting szolgáltatás, közelednek egymáshoz, átjárhatóvá válnak és egységes kollaborációs infrastruktúrát alkotnak. Ennek a konvergens kommunikációs infrastruktúrának a kialakításában a rendszerintegrátor szerepe egyre inkább felértékelődik, mivel szaktudása, a gyártókkal ápolt kapcsolata és tapasztalata alapján a mindennapi gyakorlat szintjén is könnyen használható, megbízhatóan működő megoldást képes szállítani.

- A T-Systems a telepresence megoldásokkal együtt a megfelelő sávszélességű és minőségi paraméterekkel rendelkező összeköttetést biztosító kommunikációs infrastruktúrát is egy kézből kínálja ügyfeleinek - hangsúlyozta Szabó Péter. - A Magyar Telekom MPLS-alapú, ún. IP-komplex hálózata ugyanis biztosítja a telepresence rendszerek használatához szükséges technológiai feltételeket a vonalon. Ugyanilyen fontos tényező az is, hogy a T-Systems support hálózata folyamatos támogatást is ad a telepresence megoldásokhoz, akár négy órán belüli helyszíni kiszállással az ország bármely pontján. Így biztosítani tudjuk azt a magas fokú rendelkezésre állást is, amelyet a felhasználók elvárnak az ilyen rendszerektől.

Telepresence szolgáltatásként

Olyan széles a paletta, hogy minden üzleti és emberi kollaborációs gyakorlathoz megtalálható rajta a megfelelő megtérülést és költséghatékonyságot adó videokommunikációs megoldás. Ennek kiválasztásában a T-Systems szakemberei tanácsadással és telepresence, illetve videokonferencia rendszerekkel felszerelt bemutatóteremmel is segítik a szervezeteket.

- A telepresence megoldások használatából származó előnyökkel ma elsősorban a multinacionális cégek élnek, és Magyarországon is ebből a vállalati körből kerülnek ki az ilyen rendszereket bevezető szervezetek - mondta Szabó Péter. - Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy esetükben ez a beruházás átlagosan 12-24 hónap alatt megtérül, mivel csökkennek az üzleti utakkal járó költségek, és több idő szabadul fel a produktív munkavégzés számára. A megtérülés gyorsasága persze azon múlik, hogy egy szervezet milyen mértékben, mennyire következetesen használja a bevezetett telepresence megoldást az üzleti utak kiváltására.

A telepresence és videokonferencia rendszerek azonban a multinacionális cégek mellett az országosan több telephellyel rendelkező hazai vállalatok, intézmények számára is ugyanezeket az előnyöket kínálják. A szakember a T-Systems saját gyakorlatát hozta fel példaként, amelyben az öt regionális központ között kialakított videokonferencia kapcsolat napi szinten fontos szerepet tölt be. Az említett szervezetek körében mára az igény is kialakult az ilyen megoldások használatára, ezért várható, hogy a gazdasági környezet kedvezőbbre fordulásával a bevezetések újabb hullámára az ilyen hazai hálózatokban kerül majd sor.

- A T-Systems emellett olyan szolgáltatás bevezetését is tervezi, amelynek alapját az ország hét nagyvárosában kialakított telepresence tárgyalók fogják alkotni - tekintett előre Szabó Péter. - Ezek a Magyar Telekom belső kommunikációs igényeinek lefedése mellett bérelhető formában, más szervezetek számára is hozzáférhetők lesznek. A T-Systems egy külföldi szolgáltatóval is tárgyalásokat folytat, amely a rendszerintegrátorok által kialakított, országos telepresence infrastruktúrák összekapcsolásával világméretű lefedettséget ad ennek a szolgáltatásnak. A személyes találkozók valós alternatíváját kínáló telepresence megoldások így a közeli jövőben a hazai közép- és kisvállalatok számára is elérhetővé válhatnak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.