Hirdetés
. Hirdetés

Kereslet a költséghatékonyságra

|

Az IDC Hungary hazai ERP-piacra vonatkozó, 2009-es jelentése kapcsán több trendre is felhívta a figyelmet. Ezek egyike, hogy az utóbbi egy-másfél évben a középvállalati szegmens felső felében és a nagyvállalati szegmens alsó egyharmadában bizonyos iparágakban, valamint a közszférában több szervezet is hazai fejlesztésű vállalatirányítási rendszert választott a nemzetközi szállítók termékeivel szemben.

Hirdetés

A piacelemző szerint ennek hátterében az áll, hogy a hazai szoftverfejlesztők némelyike funkcionalitás tekintetében tartani tudja a versenyt a vállalatirányítási piac multinacionális szereplőivel, különösen azokon a réspiacokon belül, ahol jelentősen elmélyítette iparági szakértelmét, és ennek köszönhetően testre szabott megoldást tud kínálni.

A hazai ERP-szállítók versenyelőnyét növeli az a körülmény is, hogy a licencértékesítésben és különösen a szolgáltatások beárazásában sokkal rugalmasabbak lehetnek, mint nemzetközi versenytársaik; egy forráshiánnyal küzdő hazai középvállalat számára ez döntő lehet, amikor vállalatirányítási rendszert és bevezető partnert választ.

Az IDC Hungary ugyanakkor arra is rámutat, hogy a kiélezett árversenybe az ERP-piac nemzetközi szereplői is beszálltak. Olyan előre konfigurált iparági megoldásokat kínálnak, amelyek a vállalatirányítási rendszerek rendkívül gyors és költséghatékony bevezetését teszik lehetővé, ez különösen a kis- és középvállalati szegmensben szembetűnő. A multinacionális ERP-szállítók hazai partnerei közül többen szintén fejlesztenek olyan beépülő szoftvermodulokat (add-onokat), amelyekkel kiegészítve az alaprendszer gyorsabban és költséghatékonyabb módon illeszthető az egyes iparágakra jellemző folyamatokhoz és egyéb - például adatrögzítéssel és -riportolással kapcsolatos - speciális elvárásokhoz.

A piacelemző arra is felhívta a figyelmet, hogy ezzel párhuzamosan a hazai ERP-piac nagyvállalati szegmenségben az év második felében verziófrissítési hullám indulhat. Ez azt jelenti, hogy ezeknél a szervezeteknél is napirendre fog kerülni a vállalatirányítási rendszerek bevezetéséhez és frissítéséhez kínált, különböző licenckonstrukciók és szolgáltatások összehasonlítása a költséghatékonyság szempontjából.

Hazai és nemzetközi szállítók versenyeznek a nagyvállalati ERP-piacon

Ezt a trendelőrejelzést a hazai ERP-piac közép- és nagyvállalati szegmenségben 60 százalék körüli részesedéssel bíró SAP Hungary is megerősítette. A szállító nagyvállalati ügyfélkörén belül magas az olyan cégek aránya, amelyek jelenleg a vállalatirányítási rendszer 6-10 éve piacon lévő verzióját használják. A támogatás hosszú távú költséghatékonyságának megőrzése érdekében közülük jó néhányan még az idén elindíthatják az ERP-rendszer frissítését vagy egy ilyen projekt 2011-es megvalósításának előkészítését. Az SAP Hungary arra számít, hogy 2011 végére nagyvállalati ügyfeleinek 90 százaléka már a vállalatirányítási rendszer új verzióját fogja használni.

Ablonczy Balázs ügyvezető, SAP Hungary
- A hazai szoftverszállítók erősödő jelenlétét mi is tapasztaljuk az ERP-piac középvállalati szegmensében, ezért az SAP ennek megfelelően alakítja magyarországi működését - mondta Ablonczy Balázs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója. - Nagyobb hangsúlyt helyezünk arra, hogy partnerhálózatunkon keresztül eljussunk ezekhez az ügyfelekhez, és olyan költséghatékony, csomagszerű megoldásokat kínáljunk, amelyeket megfelelő pénzügyi konstrukciókkal támogatva, akár előfizetés alapon, hostolt szolgáltatásként, akár banki finanszírozást bevonva, kedvező feltételek mellett vehessenek használatba a középvállalatok. A verseny tehát nem dőlt el, mi is felvesszük a kesztyűt, és erőforrásokat biztosítunk ahhoz, hogy megoldásaink továbbterjedjenek a piacnak ebben a szegmensében is.

Az ügyvezető igazgató szerint a költséghatékonyság követelményét szem előtt tartó felhasználók számos érvet találnak, amely egy olyan nemzetközi szállító ERP-megoldása mellett szól, mint az SAP. A vállalat több évtizedes, világviszonylatban is meghatározó piaci jelenléte, innovációs potenciálja garantálja, hogy termékei lépést tartanak a technológia és a felhasználói igények fejlődésével, és a hozzájuk adott támogatás, karbantartás és törvényi követés hosszú távon is folyamatos lesz. Az SAP olyan középvállalati megoldást is kínál, amely egy Magyarországra kidolgozott alapcsomagból és a hozzá készült iparági specifikációkból épül fel, ezek jelentősen lerövidítik a bevezetés időtartamát. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a csomag legújabb, önkormányzatoknak és közintézményeknek szánt specifikációja várhatóan néhány héten belül elkészül.

- Az SAP rendszerét választó vállalat a szoftverlicencek megvásárlása után a bevezetésre széles partnerkörünktől kérhet ajánlatot. Mintegy 1500 tanácsadó vagy az őket foglalkoztató SAP-bevezető cégek közül választhat, ami rugalmasságot és költséghatékonyságot biztosít számára - mutatott rá Ablonczy Balázs. - A Honvédelmi Minisztérium példáját említeném, amely a múlt évben teljes gazdaságirányítási és humánerőforrás-kezelő rendszeréhez az SAP megoldását választotta. A minisztérium korábban az Oracle-alapon működő, egyedi fejlesztésekkel és szigetmegoldásokkal összerakott rendszerét használta. Ezek egyike egy hazai fejlesztésű bérszámfejtő rendszer volt, amelyhez képest az SAP szabványos megoldása költséghatékonyabb alternatívát kínált. De említhetem a MALÉV-ot, a Jász Plasztik Kft.-t, az IBV Villamoscikk Kft.-t vagy akár a Közép-európai Egyetemet (CEU) is példaként. Ezek a vállalatok a jelzett időszakban szintén a mi ERP-rendszerünk mellett döntöttek, és jellemzően egyedi fejlesztésű, funkcionálisan egymástól elkülönülten működő és körülményesen karbantartható alkalmazásaikat cserélik le egy nagy megbízhatóságú, integrált rendszerre.

(A cikk a Computerworld hetilap ERP mellékletében is megjelenik.) 

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.