Hirdetés
. Hirdetés

Célba ért a SERCO Explorer Team!

|

Február 17-én véget ért a Bamako Rally, a SERCO csapata is begurult a Sierra Leone-i célba.

Hirdetés

Értékesítőnk, Levente elmondása szerint az utolsó pár nap nagyon nehéz volt, csupa homokos, nehezen járható talajú vidéken mentek végig. Volt olyan, hogy 180 kilométer megtételéhez 12 órára volt szükség. Az autó háromszor is meghibásodott a nehezített terepen, de végül beküzdötte magát a célba. A versenyzők nagyon elfáradtak, ezért - az útközben szerzett sérülések miatt is - abban biztosak voltak, hogy nem autóval vágnak neki a hazaútnak. Azonban az indulás előtti előrejelzések miatt tartottak tőle, hogy napokig, akár hetekig sem sikerül eladni a járművet. Végül azonban szerencsével jártak, ugyanis másnap estére már sikerült is vevőt találni a sokat látott kocsira, így február 20-án hazarepülhettek Magyarországra.

Értékesítő kollégánk, Levente összességében egy nagyon hosszú, fárasztó, kihívásokkal teli útként értékelte a Bamakót, amely során szép helyekre jutottak el, érdekes ételeket kóstolhattak, megismerhették a helyi kultúrákat, bepillantást nyerhettek abba a mély szegénységbe, amelyet európai fejjel el sem tudnánk képzelni. Az azonban biztos, hogy életre szóló élményeket és tapasztalatot szerzett a háromhetes kaland során.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.