Hirdetés
. Hirdetés

Titkos részlet derült ki az iráni rakétatámadásról

|

Sokkal pusztítóbb lett volna a több mint egy évvel ezelőtti, 34 amerikai katona súlyos agysérülését okozó csapás.

Hirdetés

Friss jelentés látott napvilágot arról, hogy Irán polgári műholdak felvételeit vásárolta meg az amerikai erők iraki katonai támaszpontjának megfigyelésére. Azt nem tudni, hogy kitől szerezte be a képeket, de több forrása volt. Ám a Space Force sem tétlenkedett, így végül a tavaly január 8-i támadásban egyetlen amerikai katona sem halt meg - ezzel indokolta Donald Trump, hogy miért nem indított megtorló akciót Irán ellen.

A részletekre több mint egy évvel a csapás után derült fény. Az iráni Forradalmi Gárda elitalakulata - a rakétaprogramot irányító űrhadosztály - 2020. január 8-án hajtott végre rakétatámadást két olyan iraki katonai támaszpont ellen, ahol amerikai katonák is tartózkodnak. Az iráni állami televízió akkor azt közölte: az akció megtorlás volt Kászim Szulejmáni tábornok, a Forradalmi Gárda Kudsz különleges egysége parancsnokának meggyilkolásáért. A hivatalos iraki jelentés szerint iraki katonának nem esett bántódása, és Washingtonban is azt állították, hogy az amerikai katonák épségben vannak.

Hirdetés

Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, az iráni támogatású iraki milíciák ernyőszervezetének, a Népi Mozgósítási Erőknek (al-Hasd as-Saabi) a helyettes vezetője 2020. január 3-án vesztette életét amerikai légicsapásokban Bagdad közelében.

Haszan Róháni iráni elnök nemzeti hősnek nevezte Szulejmánit, aki legendává vált a térségben meggyilkolását követően. Róháni úgy fogalmazott: Teherán meg fogja bosszulni a parancsnok halálát "a maga idejében", ugyanakkor jogi lépéseket is fog tenni Trumppal és a Pentagonnal szemben.

A friss adatok szerint a légicsapás sokkal súlyosabb lett volna, ha nem kezdik meg időben az amerikai bázis kiürítését. Irán ugyanis a támadás napján a bázisról készült kereskedelmi műholdak felvételeit vásárolta meg, hogy alaposan felkészüljön a csapásra. Ám az amerikaiaknak tudomása volt az ügyletről, hiszen ők maguk is rendszeresen szereznek be ilyen képeket kereskedelmi csatornákon, így a friss felvételek adás-vételét követően azonnal megkezdték az al-Asad légibázis evakuálását.

"Ha korábban lépünk, akkor az ellenség újratervezi a csapást" - mondta Frank McKenzie, az USCENTCOM parancsnoka. Ezért kivárták az utolsó pillanatot, és csak azután cselekedtek. Az Irán által vásárolt felvételeken repülőgépek és dolgozó katonákat lehetett látni, így nagy veszteségre számítottak a bosszúhadjáratban.

Az amerikaiak onnan tudtak a légitámadás előkészületeiról, hogy az USA friss haderőneme, a Space Force támadás előkészületeit tapasztalta, amit a hírszerzés is megerősített.

Irán korábban elfogatóparancsot adott ki az amerikai elnök ellen, majd egy évvel azután, hogy Trump utasítására amerikai légicsapásokban megölték Kászim Szulejmáni iráni legfőbb parancsnokot, az Interpol nemzetközi rendőri szervezethez fordult azzal a kéréssel, hogy adjon ki nemzetközi letartóztatási parancsot Donald Trump amerikai elnök ellen.

Összesen 48 ember, köztük Trump, amerikai parancsnokok, Pentagon-tisztségviselők és a térségben állomásozó amerikai katonák letartóztatását kérvényezték az Interpolnál. Eszmaili az iráni állami televízióban elmondta: konstruktív együttműködés zajlik az ügyben a szomszédos Irakkal.

 

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár