Hirdetés
. Hirdetés

100 Mbit/s sebességű hálózat Bólyon

|

Üzembe helyezték az Ericsson Magyarország által kiépített optikai hálózatot Bólyon. A 3800 lakos 100 Mbit/s sebességen internetezhet.

Hirdetés

Bóly városa 2006-ban hirdetett meg egy közbeszerzési pályázatot, amelynek célja az elavult kábelhálózat foltozgatása helyett inkább egy jövőbe mutató hálózati infrastruktúra kiépítése volt. Az önkormányzat a rendszer üzemeltetését magára vállalta. Az eredeti tervek szerint 2006 decemberében átadták volna a hálózatot, de ezt a szoros határidőt nem sikerült tartani.

Hárs József, Bóly polgármestere ismertette, hogy 1240 ingatlant kapcsoltak be a hálózatba, ennyi háztartás fizetett elő az 50 csatornás kábeltévés szolgáltatásra. Internetre 600-an fizettek elő, és ugyanennyien igényelték az Invitel segítségével megvalósított távközlési szolgáltatást is (egymás között a beszélgetések ingyenesek, az Invitel hálózatát kedvezményesen hívhatják). A telefonos hálózat IMS-alapú, vagyis multimédiás szolgáltatásokat is igénybe lehet majd venni. A végponttól végpontig terjedő, a háztartásokban végződő optikai hálózat kiépítése 273 millió forintba került.

Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az Ericsson feladata olyan technológiát kifejleszteni és eljuttatni az emberekhez, ami elősegíti a kommunikációt, az információt közel hozza az emberekhez. Ez az a technológia, melynek révén a fiatalok, öregek, vidék és nagyváros közötti különbségeket könnyedén el lehet tüntetni. A vezérigazgató szerint Bóly városa ezzel a beruházással európai szinten is vezető technológiára tett szert. Éry Gábor azt reméli, hogy Bóly példája ragadós lesz, más régiók és városok is kedvet kapnak hasonló technológiai beruházáshoz.

Kovács László, az Ericsson Magyarország üzletfejlesztési igazgatója szerint a hálózatot azért tudják viszonylag költséghatékonyan kiépíteni, mert az úgynevezett mikrocsöves technológiát használják a passzív optikai hálózat kiépítésére. A teljes infrastruktúra három rétegből áll: előbb lefektetik a csillagpontos passzív optikai hálózatot, erre épül az aktív - a forgalomirányítást ellátó - réteg, majd a szolgáltatási réteg. Első lépésben egy mikrocsöves hálózatot alakítanak ki. Ebbe a hálózatba speciális légbefúvásos technológiával juttatják be a gyárilag előreszerelt, csatlakozókkal ellátott optikai kábeleket, szálakat. Erre épül az aktív réteg, a forgalmat irányító infrastruktúra.

Laczkó Róbert az Ericsson IP hálózati szakértője webes közvetítésen bemutatja Bóly optikai hálózatának felépítését

Az üzletfejlesztési igazgató plasztikus megfogalmazása szerint a kiépített információs autópályára fel kell festeni a csíkokat, hogy mindenki tudja, hogyan közlekedhet. Ezek az útburkolati jelek határozzák meg az adatforgalom prioritását, eldöntik például, hogy terhelt hálózat esetében a hanginformáció előnyt élvez az adatinformációval szemben. Az optikai hálózat sebessége a jelen megvalósításban 100 megabit/másodperc (le- és feltöltési irányban egyaránt, vagyis szimmetrikus a hálózat) az előfizető és a szolgáltató központ között, de a sebesség a későbbiekben az aktív eszközök fejlesztésével még tovább növelhető.

Kovács László bemutatta az igénybe vehető szolgáltatásokat, amelyek közül az IPTV szolgáltatás a legnépszerűbb. A bólyiak tervei között szerepel az elektronikus filmtéka, a televíziós elektronikus üzenetkezelés és az elektronikus önkormányzati szolgáltatások bevezetése is.

Az IPTV szolgáltatás bemutatása


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.