Hirdetés
. Hirdetés

180 fokos fordulat a Microsoftnál

|

A cég, amelyik szinte minden fontos fogyasztói termékét leépítette, most hadjáratot indít a fogyasztók visszaszerzéséért.

Hirdetés

Hirdetés

A Microsoft az utóbbi időben szinte az összes fontos fogyasztói termékét elengedte: gondoljunk csak a Groove Music zenei szolgáltatásra, a Kinectre, vagy a Windows Phone-re

Most viszont hadjáratot indítanak a vásárlók visszaszerzéséért. A nagy terv, amelyet a Microsoft Las Vegas-i Inspire rendezvényén a cég egyik vezetője, Yusuf Mehdi tárt a közönség elé, idén indul, és középpontjában a produktivitás áll.

A cég a profi fogyasztókat célozza meg, akik csúcsszintű eszközöket vesznek, és otthon, illetve a munkában egyaránt használják őket. Nekik készül a Surface, és az ő szívükbe akarják belopni a Cortanát is, amely augusztusban egy okostermosztátban debütál.

Az appok és szolgáltatások szintjén  a Windows 10 Your Phone app jelzi az új irányt. A Microsoft elkötelezte magát a mobilok és PC-k közti híd kiépítésére, és nagy erőkkel fejleszti az androidos és iOS appokat.

Ami pedig a Microsoft legerősebb fogyasztói márkáját, az XBoxot illeti, a cég itt is nagy dobásra készül, és 2020-ban a konzol egy újabb generációját kívánja piacra dobni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.