Hirdetés
. Hirdetés

20 ezer dolláros Chrome vérdíj

|

Tavaly nem sikerült a Pwn2Own versenyen feltörni a böngészőt. Idén a Google emeli a tétet.

Hirdetés

A HP TippingPoint csapata bejelentette, hogy az idei - immár sorrendben az ötödik - Pwn2Own hacker versenyt március 9 és 11 között rendezik meg Vancouver városában, a CanSecWest konferencia részeként. Az eseményt minden évben nagy érdeklődés követi, hiszen a résztvevők általában az összes népszerű böngésző védelmét meg tudják kerülni, egy eddig nem dokumentált résen keresztül.

 

 



Tavaly például a Chrome kivételével egy népszerű böngésző sem úszta meg szárazon a megmérettetést. A Firefox, a Safari és az Internet Exlorer  egyaránt elhullott, sőt még az iPhone egy addig nem felfedezett hibájára is fény derült. A legnagyobb figyelem Peter Vreugdenhil attrakcióját követte, aki nemcsak az Internet Explorer feltörésével hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy közben sikeresen megkerülte a Windows 7 DEP (Data Execution Prevention) biztonsági mechanizmusát is. A hacker azóta nagy karriert futott be, így idén Peter Vreugdenhil már a zsűri tagjaként tér vissza a versenyre.

A Pwn2Own összdíjazása 125 ezres lesz, amely összeg nagy részét (105 ezer) a HP Tippingpoint csapata dobta össze. Emellett a Google felajánlása alapján 20 ezer dollár és egy Chrome OS rendszerrel felszerelt Cr-48 notebbok jár annak, akinek sikerül feltörnie a Chrome böngészőt.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.