Hirdetés
. Hirdetés

2017-re minden kormányhivatalban EKEIDR lesz

|

Beütemezték az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósításával kapcsolatos feladatokat.

Hirdetés

A fővárosi és megyei kormányhivatalokban az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósításával kapcsolatos feladatokról szóló 1430/2015. (VI. 30.) Korm. határozat értelmében négy fontos dátumot kell szem előtt tartaniuk mind a dolgozóknak, mind pedig a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának, valamint a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-nek az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszerrel (a továbbiakban: EKEIDR) kapcsolatban:

2015. július 31. – Az infrastruktúra biztosításával és a szükséges szerződések megkötésével elő kell készíteni az EKEIDR kiterjesztését és bevezetését a fővárosi és megyei kormányhivatalok vonatkozásában azon szervezeti egységekre, mely szervezeti egységeknél nincs használatban olyan informatikai szakrendszer, amely esetében az informatikai szakrendszerbe integrált iratkezelési szoftverszolgáltatás működik.

2015. december 31. – Eddig kell megvalósítani az EKEIDR ütemezett és egységesen szabályozott folyamatokkal történő bevezetését azon szervezeti egységeknél, ahol nem volt használatban olyan informatikai szakrendszer, amely esetében az informatikai szakrendszerbe integrált iratkezelési szoftverszolgáltatás működött volna, így üzembe kell állítani és üzemeltetni kell az EKEIDR-t.

Ezzel párhuzamosan, szintén 2015. december 31-éig meg kell vizsgálni a fővárosi és megyei kormányhivatalok esetében a szakrendszerekbe integrált iratkezelési szoftverszolgáltatást alkalmazó szervezeti egységeknél az EKEIDR-re történő átállás lehetőségét.

 

2016. június 30. – A fenti vizsgálat alapján az eredmények felhasználásával a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, valamint a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. az infrastruktúra biztosításával és a szükséges szerződések megkötésével elő fogja készíteni az EKEIDR kiterjesztését és bevezetését a fővárosi és megyei kormányhivatalok vonatkozásában azon szervezeti egységekre is, mely szervezeti egységeknél informatikai szakrendszerbe integrált iratkezelési szoftverszolgáltatás működött (és az nem az EKEIDR).

2016. december 31. – A fenti előkészítést követően pedig be kell vezetni az EKEIDR-t ütemezett és egységesen szabályozott folyamatokkal azon szervezeti egységeknél is, mely szervezeti egységeknél informatikai szakrendszerbe integrált iratkezelési szoftverszolgáltatás működött, és ezt követően már csak az EKEIDR üzemelhet.

Hirdetés

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Próbáld ki az Xbox Game Passt 300+ játék csak
300 Ft 3 hónapra!
(x)

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.