Hirdetés
. Hirdetés

25 évnyi fejlődés: Szupererős okostelefonok

|

Negyed évszázad nem kevés idő, főleg nem az IT-ban. Cikksorozatunkban megvizsgáljuk, hova fejlődhet 25 év alatt a számítástechnika.

Hirdetés

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a számítógépek, hálózatok és tárolórendszerek a mostaninál több ezerszer gyorsabb működésre képesek. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol ennek köszönhetően a sci-fi történetek, jövőbeli kütyük valósággá válnak. A Network World megtette ezt, a következő 25 nap során pedig közreadjuk, mire jutottak a jövőt illetően. Szó lesz az optikai processzorokról, a kvantumszámítógépekről, a szuperszámítógépek teljesítményével vetekedő okostelefonokról, hogy csak néhány példát említsünk.

Egy tényező azonban minden vizsgált eszköz és szolgáltatás esetében azonos. A technológia elképesztő tempóban fejlődik, a változások pedig nagyon gyorsan, minden korábbinál nagyobb tempóban következnek be. Dave Evans, a Cisco jövőkutatója szerint, ha közel végtelen számítási és tárolási kapacitás illetve hálózati sebesség áll rendelkezésre, az igazán érdekes időket fog hozni az ipar, az egészségügy, a várostervezés, az energia-előállítás és -felhasználás, a kereskedelem és a szórakoztatás terén egyaránt. Lássuk, mit jósolnak a szakértők 2036-ra!

Okostelefonjaink ereje a szuperszámítógépekével vetekszik
Az optikai processzorok és a kvantumszámítógépek világában nem meglepő módon kommunikációs eszközeink is „szupererővel" bírnak majd. Legalábbis Donald Newell, az AMD szerverüzletágának műszaki igazgatója szerint, aki úgy véli, hogy a jövő iPhone-jai és Blackberry-jei a mai szuperszámítógépek számítási teljesítményének sokszorosára lesznek majd képesek.

okostelefon
okostelefon

Mindemellett anakronisztikussá válnak a pénztárcák és a kulcsok is - csupán egy XX. századi, idejét múlt hóborttá degradálódnak. Az emberek többsége már hitelkártyáját, bankkártyáját, személyi iratait és klubtagsági igazolványait is okostelefonján fogja tárolni. Ahol lesz bőven hely - Mark Lewis szerint több mint egy terabyte-nyi memória áll majd a felhasználók kezében rendelkezésre. Az EMC vezető stratégájának jóslata szerint az összes digitális információnk el lesz mentve a felhőben: „Ha elvesztem a telefonom, csak veszek egy újat, beütöm a kódomat, újra azonosítom magam, majd lekérem az összes szükséges információmat az új eszközömre."

Olyan nagy teljesítményű hálózathoz csatlakozik majd 25 év múlva az átlagos kommunikációs készülék, mely egyetlen ujjmozdulattal gazdag információforrásként szolgálhat gyakorlatilag bármiről. „Az egész emberi tudást el tudjuk majd tárolni egy PDA-ba." - állítja Bernie Meyerson, az IBM kutatórészlegének alelnöke (ha akkor egyáltalán még létezik a PDA, mint fogalom) - „Telefonjaink képesek lesznek azonnal olyan adatbázist találni a hálózaton, amely a felhasználó online műveleteinek, kereséseinek eredményét saját nyelvére fordítja le."

Persze nem kell nagy jóstehetség, hogy a fentihez hasonló teljesítményt vizionáljunk. Elég csak 25 évet visszatekinteni az időben, az 1980-as évek közepén a Commodore 64 megszületésével éppen 64 KB volt az átlagos memóriaméret egy számítógépben, ma viszont ennek több ezerszeresét találjuk még a netbookokban és a tabletekben is. Az okostelefonok rohamszerű fejlődését látva úgy tűnik, a fenti jóslat nem is 25 évvel későbbre, hanem csak az évtized végére szól...

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.