Hirdetés
. Hirdetés

5 millió dolláros tőkeinjekciót kap a legnagyobb magyar big data cég

|

Az OTP és az Eximbank tulajdonában álló PortfoLion Regionális Magántőke Alap 5 millió dolláros befektetést biztosít a Starschema Kft. részére.

Hirdetés

A budapesti székhelyű IT cég a jelentős tőkeinjekciót elsősorban üzleti tevékenységének kiszélesítésére és nemzetközi terjeszkedésre, ezen belül is főként észak-amerikai jelenlétének megerősítésére fordítja. A Starschema a világ vezető tech-cégeit tudhatja ügyfelei sorában.

Hirdetés

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2017-ben is megőrizte fejlődési dinamikáját a budapesti székhelyű Starschema Kft.. A nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég árbevétele tavaly meghaladta a 2,3 milliárd forintot, ami 20 százalékkal több a 2016-os értékhez képest. A fejlődés ütemét jól érzékelteti az is, hogy foglalkoztatottainak száma az egy évvel ezelőtti 150-ről 180-ra nőtt. Ezeket az adatokat figyelembe véve a Starschema jelenleg hazánk piacvezető big data és üzleti intelligencia szolgáltatásokat nyújtó vállalkozása.

A cég megrendeléseinek mintegy 70 százaléka a tengerentúlról, főként Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik. A Starschema ügyfelei között olyan óriások találhatók, mint az Apple, a Walt Disney, a Tesla vagy a Pepsi, de ezen a hosszú listán szerepel még a Facebook és a világ legnagyobb streaming szolgáltatója, a Netflix is. Előbbi adatvizualizációs szervereit egy ideje már a budapesti cég algoritmusaival felügyelik, utóbbi pedig a magyar szakemberek segítségével jut hozzá valós időben olyan fontos mutatószámokhoz, mint a nézettség, a sorozatöregedés vagy a folytatási hajlandóság.

A Starschema stratégiájának középpontjában továbbra is a technológiai óriásvállalatokkal és az intenzív növekedési fázisban lévő, úgynevezett scale-up cégekkel történő együttműködés bővítése áll. "Terveink megvalósítása érdekében fokozni szeretnénk tengerentúli jelenlétünket az Egyesült Államok keleti és nyugati partján egyaránt. A közeljövőben ennek próbáljuk megteremteni a személyi és infrastrukturális feltételeit, ehhez kerestünk üzleti partnereket" - mondta a befektetéssel kapcsolatban Földi Tamás, a Starschema ügyvezetője.

A nemzetközi terjeszkedés mellett a budapesti cég a tőkebefektetést munkaerőfejlesztésre, szolgáltatási körének kibővítésére és a szakmai partnerkapcsolatok fejlesztésére használja fel. Kiemelt cél az is, hogy a Starschema beszállítóként a hazai nagyvállalati szektort is hozzásegítse az újhullámos big data és mesterséges intelligencia technológiák, valamint a felhőalapú szolgáltatások hatékony alkalmazásához.

A Starschema az első olyan üzleti intelligencia és big data technológiákkal foglalkozó magyar vállalkozás, amelynek a PortfoLion tőkét biztosít. "A budapesti cég elmúlt években mutatott dinamikus növekedése, a nemzetközi színtéren elért piaci sikerei, referenciái és neves ügyfeleitől érkező pozitív visszajelzések rendkívül meggyőzőek. A Starschemával közös célunk, hogy a következő években felépítsük a régió vezető big data vállalkozását, amely az adatkezelés terén a világ legnagyobb vállalatainak elsőszámú partnerévé válik. A PortfoLion támogatása biztosítja majd az ehhez szükséges tudást, kapacitást, segítségével a Starschema tovább erősíheti jelenlétét a régióban, valamint az iparág elsőszámú központjának tekintett észak-amerikai piacon" - mondta Molnár András, a PortfoLion vezérigazgatója.

Csillag Péter, a Starschema társalapítója úgy véli, hogy a PortfoLion befektetése valódi szintlépést jelent az eddigi működéshez képest. "Az elmúlt 5-6 évben is folyamatos és intenzív növekedésre voltunk berendezkedve, ebből a szempontból nem várunk jelentős változást. A foglalkoztatotti létszám emelkedése terén mindenképpen szeretnénk tartani az eddigi tempót. Idén is jó úton haladunk ezen a téren, hiszen jelenleg 42 nyitott pozíciónk van. A növekedés azonban nem minden. Szeretnénk az eddig jól működő, garázscégekre jellemző felszabadult, laza cégkultúrát megőrizni, mert ez ad teret a fejlesztők alkotói szabadságának. " - osztotta meg gondolatait Csillag Péter.

A két fél befektetéséről szóló megállapodását a Gazdasági Versenyhivatal február 15-én hagyta jóvá. Az ügylet M&A tranzakciós tanácsadója az Absolvo Consulting Kft. volt, a jogi hátteret a Starschema oldalán a Lendvai & Partners, a PortfoLion oldalán az Oppenheim biztosította.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.