Hirdetés
. Hirdetés

5G-nek áll a világ

|

A mobilgyártók éves nagy seregszemléje idén sem szűkölködött izgalmas termékbemutatókban. A rendezvény azonban nemcsak az új mobilokról szólt, hanem képet adott arról a technológiai korszakváltásról is, amely már itt dörömböl az ajtónkon.

Hirdetés

Március első napján zárta be kapuit Barcelonában a mobilvilág legfontosabb éves csúcstalálkozója, a Mobile World Congress (MWC). A gigantikus rendezvényen mintegy 2300 gyártó vonult fel: a mobilcégek vitték a prímet, de a high-tech szektor szinte minden területéről érkeztek fontos nevek. Itt voltak a mobilszolgáltatók, a hardvergyártók - köztük olyan óriások, mint az Intel vagy a Cisco -, és még az autóipar képviselői is megjelentek. A rendezvény vezérmotívuma az 5G volt, minden kiállító azt igyekezett bizonyítani, hogy felkészülten várja a mobilkommunikáció új korszakát, és közben persze teljes gőzzel reklámozta saját újdonságait. A mobilgyártók hagyományosan az MWC-n rukkolnak ki legfontosabb új modelljeikkel: aki él és mozog, itt igyekszik felhívni magára a szakmai közvélemény és a vásárlók figyelmét.

Hirdetés

Új csúcsragadozók
Az idei MWC talán legjobban várt eseménye a két új Samsung-csúcsmobil, a Galaxy S9 és a Galaxy S9+ premierje volt. Az iPhone X vetélytársainak szánt új modellek fő ütőkártyája a kiemelkedően magas, 1,5-es fényerősségű kamera, amellyel gyengébb fényviszonyok mellett is remek felvételeket készíthetünk. Ráadásul a rekeszérték állítható - ez szintén újdonság a mobiloknál -, erősebb fénynél f2,4-et is választhatunk, így nő a mélységélesség, és még szebb lesz a kép. A Samsung a zajcsökkentő technikán is igazított, és az S8-hoz képest 30 százalékot sikerült levennie a képzajból. További újdonság a szuperlassítás, amely 720p felbontás mellett 960 fps-sel rögzít, és automatikusan bekapcsol, ha a kamera szoftvere olyan eseményt érzékel, ami megérdemli a lassítást.

Az S9 5,8 hüvelykes, az S9+ 6,2 hüvelykes sAMOLED megjelenítőt kapott; a kisebbik modellt 4 gigabájt RAM-mal és 64 gigabájt ROM-mal, az S9+-t 6 gigabájt memóriával és 128 gigabájt belső tárolóval szerelték fel, és utóbbi hátlapján elhelyeztek egy második kamerát is, amely zoomolási lehetőségeinket bővíti.

A kissé megtépázott hírnevű mobilgyártó nagy reményeket fűz új modelljeihez. Optimizmusa megalapozottnak tűnik, mert az új Samsungok árban és szolgáltatásokban is versenyképesek az iPhone X-szel, és az is a dél-koreai gyártó kezére játszik, hogy a Huawei csak március végén mutatja be Párizsban csúcsmodelljeit, így a két új Galaxy velük szemben is szerez orrhossznyi előnyt.

Mátrix újratöltve
Továbbra is ügyesen lovagolja meg a retróhullámot a Nokia (pontosabban a márkanevet revitalizáló HDM Global). Ezúttal az 1999-es Mátrix című film legendás lenyitható mobilját, a Nokia 8110-et ásták elő, és töltötték meg korszerű tartalommal. Az okostelefonos funkciók persze javarészt hiányoznak az ordítóan műanyaghatást keltő eszközből: kijelzője csak 2,4 hüvelykes és 320x240 képpontos felbontású, a navigáció billentyűzetről történik, és Android helyett saját operációs rendszerrel kell beérniük az 512 megabájt RAM-mal és 4 gigabájt tárral felszerelt készülék felhasználóinak. De azért a Facebookot elérhetik vele, hozzáférhetnek a Google szolgáltatásaihoz, és persze böngészhetnek is, ha felvállalnak némi kényelmetlenséget.

Ívelt alakja miatt a 8110-est annak idején banántelefonnak csúfolták, és a HDM Global fejlesztői erre rájátszva a klasszikus fekete mellett kihoztak egy banánsárga változatot is az újragondolt modellből: aki feltűnésre vágyik, ennél alkalmasabb mobilt keresve sem találhat magának. Májustól kezdik árulni, ára 80 euró körül várható.

Azért megmutatták, hogy nem csak múltidézésben erősek: az MWC-n felvonultak az új közép- és csúcskategóriás modellek, köztük a Nokia 8 Scirocco, amelyet rozsdamentes acélházba költöztettek, és üveg hátlappal láttak el. A Snapdragon 835-re épülő okostelefon kijelzője 5,5 hüvelykes QHD-s pOLED, és az eszköz IP68-as minősítéssel rendelkezik, vagyis teljesen védett por ellen, és víz alatt is gond nélkül használható.

Vissza a jelenbe
Ezúttal nem hozott új telefont az MWC-re a Huawei, viszont akadt egy nagy visszatérő: a Sony, amely itt mutatta be legújabb Xperia modelljeit, az XZ2-t és a XZ2 Compactot. A japán gyártó, amelyet korábban sokat kárhoztattak mobiljainak divatjamúlt megjelenése miatt, a jelek szerint felébredt Csipkerózsika-álmából, és formailag is váltott: bár a "faltól falig" dizájntól továbbra is idegenkedik, jóval keskenyebbé tette a megjelenítő körüli kávát. A méretesebb változat kijelzője 5,7 hüvelykes, a kompakté 5 hüvelykes; mindkettő Full HD+ felbontású, és 18:9 képarányú. Lényeges különbség a két változat között, hogy míg a nagyobbik Gorilla Glass 5 üveg hátlapot kapott, a kisebbik polikarbonátot, és az alapmodellel szemben a vezeték nélküli töltést sem támogatja.

Belül viszont gyakorlatilag megegyezik a két új csúcsmodell: a processzoruk Snapdragon 845, a RAM 4 gigabájt, a belső tároló 64 giga, és mindkettőn az Android 8.0 fut, vagyis annak sem kell engedményeket tennie a teljesítmény és a használati érték tekintetében, aki a kisebb méretekkel szimpatizál. A kamera lényegében megegyezik az XZ1-ével, viszont immár 4K HDR videókat is rögzíthetünk vele, és 1080p felbontásban készíthetünk 960 képpont/másodperces lassított felvételeket. A nagyobbik modell érdekessége még a Dynamic Vibration System nevű technológia, amely a készülék megrezgetésével igyekszik feljavítani a zenék hangzását - a törekvés dicséretes, ám az eredmény nem igazán meggyőző…

5G-re hangolva
Az MWC mindig több látványos termékshow-nál: a konferenciák és a szakmai beszélgetések a legfontosabb iparági trendeket is megrajzolják. Az idei rendezvény fő hívószava az 5G volt. Bár az ötödik generációs mobilhálózat szabványa még a tekintélyes szervezet, az Institute of Electrical and Electronic Engineers (IEEE) jóváhagyására vár, beindulását pedig csak 2020-ra ígérik, már most mindenki kalkulál vele, és hozzá igazítja új fejlesztéseit.

Amint az MWC-n is kiderült, az 5G nem egyszerűen a sebességnövekedésről szól. Nem az a lényeg, hogy gyorsabban fogunk kommunikálni vele, hanem hogy másként: az 5G lesz az a közeg, amely a dolgok internetét (IoT) alkotó milliárdnyi eszközt összefogja, és amelyen keresztül a mobilok, autók, ipari berendezések, okoskütyük és az okosotthonokat ellepő intelligens használati tárgyak tömegének adatforgalma lezajlik. Az MWC rendezője, a GSM Association (GSMA) 2025-re 25 milliárd összekapcsolt IoT-eszközt jósol: ebből Európára 5,6 milliárd jut, Ázsiára pedig nem kevesebb, mint 10,9 milliárd!

Bár az 5G még a jövő zenéje, az építkezés már javában folyik: a GSMA adatai szerint jelenleg 49 országban 77 cég kísérletezik ilyen hálózatokkal. Európa a szabályozások fragmentáltsága miatt kissé lemaradni látszik, Ázsia, azon belül is Kína viszont annál aktívabb. Ez a tendencia az MWC-n is érzékelhető volt. A Huawei az eseményen írt alá 5G-megállapodást 45 szolgáltatóval, és a cég igazgatója elárulta, hogy 2019 első negyedében piacra dobják első 5G-s okostelefonjukat. A legnagyobb kínai mobilszolgáltató, a China Mobile pedig bejelentette, hogy idén távolsági 5G-kísérletekbe kezd 17 nagyvárosban, és 11 különböző szolgáltatást, illetve alkalmazást: 4K streamelést, mobilos távgyógyítást, drónok összekapcsolását stb.-t tesztel.

Amerikai részről az Intel mutatta meg magát leginkább a kiállításon. Az MWC-n jelentették be, hogy a japán NTT DoCoMóval együttműködve a csúcstechnológiai óriáscég gondoskodik a 2020-as tokiói olimpia 5G-technológiájáról. A virtuális valóság és a mesterséges intelligencia területén hatalmas elánnal nyomuló Intel már az idei téli olimpián nagyot villantott - aki látta a nyitó- és záróünnepség lélegzetelállító drónbemutatóját, aligha felejti el az élményt -, és a nyári olimpiai játékokig további látványos fejlesztéseket ígér.

Okosságok holnapra
Újabban minden technológiai seregszemlén megjelenik az okosvárosok témája: ami nem is olyan régen még futurisztikus álomnak tűnt, ma már egyre közelebb kerül a megvalósuláshoz. Erről az MWC látogatói is meggyőződhettek például a Cisco standján, amely komplett intelligens megoldást mutatott be az okosvárosok lakói számára. A Samsung pedig arról tartott bemutatót, hogyan formálja át az 5G az otthonok használatát, az autózást és a tömegközlekedést, emellett olyan MIMO- (multiple-input, multiple-output) megoldásokat is elhozott a kiállításra, amellyel a 4G-hálózatok felpumpálhatók az 5G-re átállás előtt.

És ha már szóba kerültek az autók: több nagy márka is ellátogatott Barcelonába, hogy beszámoljon infotainment rendszerének fejlesztéseiről. A Seat itt jelentette be, hogy androidos eszközökkel az Android Autón keresztül hozzáférhetővé teszi a Shazamot, a Mercedes pedig a kiállításon mutatta be új érintőképernyős fedélzeti rendszerét, továbbá kiállított egy megosztásos rendszerben működő, okostelefon-alapú, teljesen önvezető Smart kisautót is, amelyet 2030 környékén tervez forgalomba állítani.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.