Hirdetés
. Hirdetés

A Google többet ér, mint a Microsoft

|

Tőzsdei kapitalizáció alapján továbbra is Apple áll az élen. Az IT-cégeket figyelve azonban a második helyen immár az 1998-ban indult keresőcéget találjuk.

Hirdetés

Nagy nap volt a tegnapi a Google életében, hiszen az online cég részvényei hétfőn 0,96 százalékkal emelkedtek meg, 761,78 dollárra papíronként, amellyel együtt Larry Page vállalatának tőzsdei kapitalizációja elérte a 249,13 millió dollárt. Eközben a Microsoft 0,91 százalékos esést volt kénytelen elkönyvelni. A redmondiak papírjai így már csak 29,49 dollárt érnek, ám ami ennél fájóbb lehet Steve Ballmer számára, hogy a tőzsdei értékük 247, 23 milliárd dollárra csökkent, azaz a tegnapi naptól immár csak a harmadik legnagyobb IT cég a Microsoft, legalábbis e mutatót tekintve. Az első helyen már évek óta az Apple (618,12 milliárd dollár) áll, míg a második helyre a Google kapaszkodott fel. Ezzel együtt a keresőcég az Egyesült Államok harmadik legértékesebb cége lett, amelyet csak az Apple és az Exxon Mobil előz meg.

 



A New York Times elemzői szerint mindez egyértelműen a post-PC korszak eljövetelének köszönhető. A PC piac zsugorodása mellett a mobil szegmens és a táblagép piac pörög, ahol az Apple mellett egyelőre csak a Google tudott meghatározó szereplővé válni. A befektetők emellett díjazzák azt is, hogy a keresőjéről elhíresült cég egy komoly online szolgáltatás portfóliót épített ki, és az üzleti modellje is arra épül. Ezzel szemben a Microsoft szerintük lassan reagált a változásokra, és habár néhány termékkel már jó irányba indultak el (Office 365, Windows Azure), egyelőre még mindig PC központú vállalatról van szó.

 



Mindez annak ellenére történt, hogy a Microsoft még mindig nagyobb forgalmat bonyolít le, mint a Google. A legutóbbi - június 30-án zárult - negyedévben a redmondiak 18,06 milliárd dolláros forgalmat könyvelhettek el, míg Larry Page cége "csak" 12,21 milliárd dollárral zárt. Elemzők szerint azonban ez hamarosan változhat, és a Google e téren is előzhet. Persze sok múlik a Windows 8 és az Office 2013 megítélésén is, az biztos, hogy nagy nyomás nehezedik Steve Ballmer vállára.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.