Hirdetés
. Hirdetés

A Google-t és az Apple-t is perli a Microsoft társalapítója

|

Nem kevesebb mint 11 vállalatot vett tűz alá Paul Allen cége, hogy bevasalja rajtuk azokat a jogdíjakat, amelyek úgymond az internet alapvető technológiái után járnának.

Hirdetés

Tizenegy nagy cég ellen nyújtott be csoportos keresetet az Interval Licensing pénteken Washingtonban, azt állítva, hogy azok megsértették a kereséssel, multimédiával, felugró ablakokkal és adatbázis kezeléssel kapcsolatos szellemi tulajdonjogait. A felperes cég Paul Allennek, a Microsoft társalapítójának tulajdona.

Nem kisebb nevek szerepelnek a keresetben mint az AOL, az Apple, az eBay, a Facebook, a Google, a Netfix, az Office Depot, az OfficeMax, a Staples, a Yahoo és a YouTube. Vagyis gyakorlatilag az internetes ipar krémje tűz alá került.

David Postman, Allen szóvivője elmondta, hogy négy szabadalomról van szó, amelyek a keresés, multimédia, adatbázis és képernyős aktivitás területén tartalmaznak ma már alapvető technológiákat, egyebek között az érdeklődéshez kapcsolódó reklámok, a periferiális észlelés kihasználása is ezekben a szabadalmakban lett először leírva. Az Interval Licensing nem a licencek eredeti kidolgozója, azokat az Allen és David Liddle által 1992-ben alapított Interval Research-től vették át. Az Interval Research információs rendszerek, kommunikáció és számítógép tudományok terén folytatott kutatásokat, amelyek eredménye azóta a mai webes technológiákba is beépültek - legalábbis a felperes képviselője szerint.

Postman szerint tehát az Interval Research volt az, aki technológiáival úttörő módon járult hozzá a ma ismert web kialakulásához és ezek a szabadalmak elengedhetetlenek a mai kereskedelmi webes tevékenységekhez és a keresők működéséhez is. Ezzel persze nem mindenki ért egyet.

?Ez a per, amelyet Amerika több kiemelten innovatív cége ellen indítottak azt a sajnálatos trendet tükrözi, miszerint az emberek a piaci verseny helyett a bíróságon próbálnak érvényesülni. Az innováció - és nem a pereskedés - annak módja, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat kínálhassunk, amely milliók hasznára válik szerte a világon" - kommentálta a Google képviselője.

?Teljesen alaptalannak tartjuk ezt a keresetet és élénken küzdünk ellene" - mondta Andrew Noyes, a Facebook szóvivője. De hasonlóképpen nyilatkozott az eBay illetékese is miután áttekintette a keresetet. A Yahoo és az AAOL egyelőre nem kívánta kommentálni az eseményeket, az Apple pedig egyelőre késik a válasszal.

Ha a per sikerrel jár, az alaposan megcsapolja a nagyok pénztárcáját és vélhetően megnehezíti a kisebb fejlesztő cégek dolgát is. Számunkra kérdésessé teszi létjogosultságát a késlekedés, melyet a felperes tanúsított, hiszen már hosszú évek óta alkalmazta minden internetes kereskedelmi vállalkozás az érdeklődés szerinti tartalom ajánlását, a multimédiát vagy a felugró ablakokat, de perre csak most került sor.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.