Hirdetés
. Hirdetés

A hologram lehet a jövő adattárolója

|

A most is használt holografikus technológia már az 1960-as évek óta létezik, a Microsoft viszont most megpróbálja a felhasználni, hogy létrehozza a felhő alapú adattárolás egy új generációját.

Hirdetés

Valószínűleg kevés ember lepődik meg azon, hogy az adattárolási technológiák fejlesztése az egyik legfontosabb irányzat a tech-vállalatok számára. Az IDC jóslata szerint a világ 5 év múlva már 175 milliárd terabájt adatot termel majd, tehát a Microsofthoz hasonló cégeknek megoldást kell találniuk arra, hogy lépést tudjanak tartani a megnövekedett adatmennyiségekkel. Nemrég megtudhattuk, hogy üveg alapú merevlemezekkel kísérletezik a cég, most pedig arról adtak hírt, hogy a hologram segíthet a felhő alapú adattárolók megreformálásában.

Hirdetés

A hologram technológiának van egy hatalmas előnye a hagyományos adattárolókkal szemben, ugyanis UV fény segítségével törölhető, ami azt jelenti, hogy az ilyen tárolók a szó szoros értelmében végtelen újraírást tesznek lehetővé. Ez kifejezetten fontos a felhő alapú tárolók estében, ahol a felhasználók folyamatosan töltik fel, törlik le és módosítgatják az adataikat. A megoldást már az 1960-as években feltalálták, a Microsoft viszont most új technológiákkal ötvözve szeretné megreformálni vele a felhő alapú szolgáltatásait, melyet HSD (Holographic Storage Device) néven emlegetnek.

De pontosan hogyan is lehet a hologramot ilyen célokra felhasználni? A Microsoft megoldása szerint a tárolni kívánt adatokat először egy kétdimenziós képpé kell alakítani. Ezt azután egy térbeli fénymodulátor segítségével (hasonló működik az érintőképernyős telefonokban is) fénysugárrá alakítják melyet egy speciális lítium alapú kristályra sugároznak, egy referencia-fénysugárral egyetemben. A két sugár találkozása egy különleges mintázatot alakít ki a kristályon belül, melyekből többet is képesek lehetnek tárolni egyazon kristályban pusztán azzal, hogy módosítják a referencia-sugár beesési szögét. Ha vissza szeretnék nyerni az információt, akkor elegendő, ha ezt a sugarat visszaállítják az eredeti szögbe. A HSD működéséről ebben a videóban mesél a gyártó:

Persze egyelőre még rengeteg a kérdőjel a technológiával kapcsolatban, de projekt vezetői szerint ennek segítségével egy olyan adattároló módszert dolgozhatnak ki, mely elméletben örök életű. Persze az még jó kérdés, mikor lehet ebből véglegesnek mondható prototípus, az pedig már a sokadik lépés, hogy sorozatgyártásban is elinduljon az új technológia - azt viszont jó látni, hogy a gyártók nem csak a meglévő megoldásokat igyekeznek csiszolgatni, hanem teljesen új utakat is keresnek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.