Hirdetés
. Hirdetés

A HOUG konferencia a Sun felhasználóit is várja

|

A hazai Oracle-felhasználók és -partnerek mellett külföldi szakemberek is részt vesznek március 22-24. között Balatonalmádiban a HOUG konferencián, amelynek egyik aktuális témája a Sun közelmúltban bejelentett akvizíciója.

Hirdetés

Idén a balatonalmádi Ramada Hotelben tartja szokásos éves konferenciáját a Magyarországi Oracle Felhasználók Egyesülete, a HOUG. A rendezvény hosszú évek óta a gyártó hazai felhasználóinak legjelentősebb találkozója, ahol a cég ügyfelei, partnerei és a magyar leányvállalat szakemberei által tartott előadásokon, workshopokon vehetnek részt az érdeklődők. A konferencia ezúttal kétnaposra rövidült: a szervezők célja az volt, hogy ilyen módon is csökkentsék a résztvevők költségeit, akiket a szekciókra bontott tartalmi struktúrának köszönhetően ennek ellenére is igen tartalmas programokkal várnak.

Hosszú távú stratégia a Sun-akvizíció tükrében

HOUG konferencia 2010
A HOUG konferenciájára hagyományosan főként technológiai szakemberek, partnerek és döntés-előkészítők látogatnak el, de egyre több üzleti döntéshozó is képviselteti magát az eseményen. A házigazdák közel négyszáz érdeklődő részvételére számítanak az idén, köztük a nemrégiben az Oracle birtokába került Sun hazai ügyfeleire is, akiknek szeretnék bemutatni, milyen komplex rendszermenedzsment-lehetőségeket kínálnak számukra a két cég tudásának és technológiájának egyesítése nyomán megszülető megoldások.

A konferencia a döntéshozók és szakemberek számára is tartogat érdekességeket: ők egyebek mellett az Oracle hosszú távú stratégiai terveivel és a Sun kiemelt termékköreivel kapcsolatos változásokkal ismerkedhetnek meg.

"A Sun-akvizíció a konferencia nyitó előadásának egyik kiemelt témája is egyben, amelynek keretében Reményi Csaba, az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója ismerteti a hazai ügyfeleket is érintő legfontosabb tudnivalókat" - nyilatkozta Tóth Csaba, a vállalat technológiai üzletágának tanácsadás-vezetője.

Korszerű adatközpontok és gazdaságos adatbázis-menedzsment

A szokásos keynote-okat az Oracle legfontosabb termékköreivel foglalkozó szekciókba sorolt előadások követik. A korszerű adatközpontokról szóló előadássorozat keretében az ügyfelek képviselői megosztják a hallgatósággal az Oracle-adatbázis legújabb, 11g v2 verziójával kapcsolatos tapasztalataikat; de a megújult klaszteres rendszer és a Grid Infrastructure megoldásai is szerepelnek a programban.

Külön szekció foglalkozik az üzleti intelligencia (Business Intelligence - BI) és az adattárház-rendszerekkel - amelyek felhasználói között a pénzügyi és kommunikációs szolgáltatók mellett egyre több államigazgatási szervezet is képviselteti magát -, illetve az Oracle és a Sun által közösen kifejlesztett Exadata v2 adatbázisgéppel.

A rendszermenedzsment szekcióban az adatbázis-rendszerek kezelésének költséghatékonyabbá tétele és a rendszermenedzsment megoldásokban rejlő lehetőségek kerülnek terítékre. A fejlesztési szekcióban a WebLogic alkalmazásszerver platformmal kapcsolatos újdonságokat ismertetik az előadók. Ez a szegmens a BEA felvásárlása után vált különösen fontos üzleti területté az Oracle számára.

Az integráció és szolgáltatásorientált architektúra szekcióban az egyre népszerűbbé váló SOA (Service-oriented Architecture) rendszerek előnyeibe és az Oracle üzletifolyamat-menedzsment (BPM) eszközének új, tavaszra várható 11g verziójának újdonságaiba nyerhetnek betekintést a résztvevők.

Az adatbiztonság szekcióban teljes körű IT-biztonsági megoldásokat mutatnak be, amelyek az adatbázis-kezeléstől a hozzáférés- és azonosságkezelésen át az egy helyről történő bejelentkezésig hatékony védelmet nyújtanak az adatvesztés és adatlopás ellen.

A közigazgatásban dolgozó szakemberek külön szekció keretében tanulmányozhatják az Oracle-alapokon működő államigazgatási és egészségügyi alkalmazásokkal kapcsolatos esettanulmányokat, miközben a kapcsolódó technológiákkal, alkalmazásokkal is megismerkedhetnek

A tudás forráskódja: Oracle University

Az Oracle üzleti alkalmazásait idén a megszokottól eltérően a szekciók témáihoz kapcsolódó előadások keretében tekinthetik át a résztvevők, akik a konferencia hétfői "nulladik" és szerdai zárónapján különféle workshopokon is gyarapíthatják ismereteiket. Az érdeklődők a gyártó termékspecialistáival, oktatóival és nemzetközileg elismert szakembereivel is találkozhatnak; a "korán érkezők" hétfőn délután egy, az Oracle támogatási szolgáltatásával foglalkozó kerekasztal-beszélgetésen is részt vehetnek.

A konferenciát megelőző napon az Oracle University előadásaira is sor kerül, ahol az oktatási központ legnépszerűbb előadói ismertetik az üzleti intelligencia és adatbázis témákkal kapcsolatos legfrissebb képzési anyagokat.

A rendezvény szervezői természetesen az odalátogató vendégek szórakoztatásáról sem feledkeztek meg. A konferencia első napjának záróakkordjaként a Váci Eszter quartet ad Vylyan bórkostolóval egybekötött koncertet, a második nap estéjén pedig a nemzetközi hírű Presidance Company táncelőadását élvezhetik a résztvevők, akik között a szponzorok jóvoltából értékes ajándékok is gazdára találnak majd.

(A cikk a Computerworld hetilap XLI. évfolyamának 11. számában is megjelenik.)

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.