Hirdetés
. Hirdetés

A HPE felvásárolta a Silver Peaket, ezzel piacvezetővé vált az SD-WAN technológia terén

|

A koronavírus alatt még nagyobb kihívást jelent a nagy kiterjedésű hálózatok távoli üzemeltetése, a Hewlett Packard Enterprise pedig időben ragadta meg a felkínálkozó lehetőséget.

Hirdetés

A Wide Area Network (WAN), azaz a nagy kiterjedésű hálózat technológiája régóta működik például cégeken vagy éppen egyetemi és tudományos campusokon belül. A technológia azonban reformokat követelt meg, ugyanis a cserélt fájlok, ezekből következően pedig az adatforgalom növekedésével egyre nehezebben tudtak megbirkózni a kiépített infrastruktúrák, ezzel veszítve megbízhatóságukból. Erre kínál megoldást az SD-WAN, azaz a szoftver alapú nagy kiterjedésű hálózat, amely biztonságosabbá és olcsóbbá teszi az ilyen jellegű hálózatok üzemeltetését. A Hewlett Packard Enterprise (HPE) most megvásárolta az ebben a technológiában úttörőnek számtó Silver Peaket, ezzel mindenkit maga mögé utasított a piacon.

Hirdetés

A HPE felismerte, hogy a koronavírus következtében a cégeknek egyre nagyobb szükségük van nagy kiterjedésű hálózatokra, melyeken keresztül a könnyedén férnek hozzá vállalati alkalmazásaikhoz a távolból anélkül, hogy ezzel jelentős minőségbeli romlást tapasztalnának. Az SD-WAN pontosan erre kínál megoldást, hiszen szinte késleltetés nélkül érhető el rajta keresztül a belső hálózat, különböző felhőszolgáltatásokat is képes kezelni, biztonságos, és a rendszergazdák könnyen tudják ellenőrizni a teljes rendszert. 

A Silver Peak élen jár az SD-WAN megoldásokban, nem véletlen tehát, hogy a HPE nem csekély összeget, 925 millió dollárt költött a felvásárlásukra. A tervek szerint a jövőben a Silver Peak tapasztalatát ötvözik saját cégük, az Aruba kínálta szolgáltatásokkal, mely szintén a céges hálózatok kiépítésére specializálódott, és komoly fókuszt helyezett a biztonságos távmunkára is. 

"A Silver Peak fejlett SD-WAN megoldásai, ötvözve az Aruba piacvezető hálózati portfóliójával olyan példátlan lehetőséget biztosít számunkra, amivel mindenre kiterjedő üzleti megoldásokat tudunk biztosítani ügyfeleink számára"

- nyilatkozta David Hughes, a Silver Peak vezérigazgatója, aki azt is hozzátette, hogy a két cég víziója lényegében azonos: egyszerű, behatárolható és felügyelhető szolgáltatást biztosítani.

Ez a felvásárlás beleillik a HPE két évvel ezelőtt kitűzött tervébe, melyben négymilliárd dollárt különítettek el arra, hogy ügyfeleiknek olyan rendszereket legyenek képesek létrehozni, melyek biztonság, kapcsolódás és teljesítmény terén is a csúcskategóriát képviselik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.