Hirdetés
. Hirdetés

"A Lenovo célja, hogy a világ vezető szervergyártójává váljon..."

|

Interjú Lukács Anitával, a Lenovo Magyarország vezérigazgatójával.

Hirdetés

Január elsején a Lenovo a szakemberek és az üzleti folyamatok átvételével Magyarországon is lezárta az IBM x86-os szerverüzletágának átvételét. A tavaly bejelentett akvizíció már a második a két vállalat között. Idén lesz tíz éve, hogy a Lenovo felvásárolta az IBM PC-üzletágát, ami nagy szerepet játszott abban, hogy azóta a személyi számítógépek legnagyobb gyártójává vált a világon.

Hirdetés

Computerworld: Mielőtt rátérnénk a szerverekre, mit hozott ez a korábbi felvásárlás a magyar piacon?
Lukács Anita: Részese lehettem a folyamat minden szakaszának, mivel pályámat az IBM-nél kezdtem, és a tíz évvel ezelőtti akvizíció keretében csatlakoztam a Lenovo magyarországi csapatához. 2005-ben példa nélkülinek számított, hogy egy kínai cég felvásárolja egy világcég globális jelenléttel bíró üzletágát. Két nagyon eltérő hagyományú és hátterű vállalatot kellett egyetlen jól működő szervezetté gyúrnunk, és az akvizíciót követő 4-5 év ennek jegyében viszonylag csendesebben telt világszinten és Magyarországon egyaránt. Eközben persze nőtt a Lenovo forgalma, de még nem olyan látványosan, mint később.

Könnyűnek aligha nevezhető környezetben, 2009-ben a pénzügyi-gazdasági válság kirobbanása után dolgozta ki vállalatunk azt a sikeres stratégiát, amelynek eredményeként azután rövid idő alatt a világ legnagyobb PC-gyártóvá vált. Világszinten közel három éve tartjuk ezt a pozíciónkat, Magyarországon két éve: 2013 egészében vezettük a hazai PC-piacot, és bár a tavalyi év negyedik negyedéről még csak előzetes adatokat tett közzé az IDC, ez 2014-ben is így volt.

A viszonylag hosszú konszolidációs folyamattal induló akvizíció tehát nagyon sikeresnek bizonyult. Míg a PC-üzletág felvásárlása előtt az IBM-nek 4-6 százalékos részesedése volt a hazai PC-piacon, addig abból a Lenovo ma már 28 százalékot mondhat magáénak. Külön kiemelném, hogy a Lenovo eközben világszinten és Magyarországon is végig nyereségesen működött, ami a PC piacon különösen szép eredmény, ez teszi lehetővé számunkra a további akvizíciókat, közöttük az IBM x86-os szerver üzletágának felvásárlását.

CW: Hogyan tudják hasznosítani ezeket a tapasztalatokat az újabb akvizíciók során? Amikor tavaly bejelentették az IBM x86-os szerverüzletágának felvásárlását, sokan a tíz évvel ezelőtti akvizícióra emlékeztettek. A folyamat azonban, legalábbis ami a szervezeti átalakításokat illeti, gyorsan, az idei év elejére Magyarországon is lezárult. Miben hasonlít, illetve tér el a két akvizíció azon túlmenően, amiben a PC-k és a szerverek különböznek egymástól?
LA: Amiben nagyon eltér a két akvizíció, az a leglényegesebb momentum is egyben. Tíz éve egy helyi vállalatot kellett összeolvasztanunk egy 160 országban jelen levő szervezettel. Most viszont egy nagyon sikeresen működő világcégbe illesztünk be egy újabb üzletágat. A feladat nem lebecsülendő, de a kihívás más jellegű, abból fakad, hogy a fő profiltól eltérő, azt új területre kiterjesztő üzletágról beszélünk. A PC-, valamint a szintén erős tablet- és okostelefon-üzletágunk mellett eddig is volt szerver- és tárolóüzletágunk, de ezek részesedése lényegesen kisebb volt portfóliónkon belül és a piacon egyaránt.

 

Saját x86-os szervereivel a Lenovo a hatodik helyen szerepelt a gyártók ranglistáján, az IBM üzletágának felvásárlása azonban a harmadik helyre katapultálta. A vállalati megoldások világába léptünk ezzel az akvizícióval, de nem érkezünk felkészületlenül, mert az IBM x86-os szerverüzletágának fejlesztéssel, gyártással, marketinggel és értékesítéssel foglalkozó szakembereit is átvettük, akik termék-, piac- és ügyfélismeretükkel érkeztek csapatunkba. A szervezeti átalakítás januárban Magyarországon is lezárult, de a folyamatok integrálásán a következő hónapokban is dolgozni fogunk.

CW: Milyen szervezeti változás kísérte a mostani akvizíciót Magyarországon?
LA: Világszinten körülbelül 6400, az európai, közel-keleti és afrikai régióban ezer IBM-szakemberrel bővült a Lenovo csapata, ennél nagyobb felbontásban, a magyar szervezetre vonatkozóan sajnos nem adhatok adatokat. Annyit elárulhatok, hogy az értékesítők mellett a szerviztámogatás és a gyártás területéről is érkezett hozzánk kolléga, új kompetenciák széles palettájával gyarapodtunk.

CW: Világszintű megállapodásuk értelmében továbbra is az IBM ad szerviztámogatást a Lenovo x86-os szervereihez. Magyarországon ez hogyan fog működni, tekintve, hogy erről a területről is átvettek szakembereket?
LA: Tíz évvel ezelőtt is abban állapodtunk meg az IBM-mel, hogy a PC-üzletág átvételét követően 5 éven át biztosítja a szerviztámogatást és a szervizhátteret, az alkatrészellátást. Időt hagyott ez arra, hogy a funkciókat fokozatosan vegyük át, felkészüljünk, így immár 5 éve önállóan is sikerrel működtetjük a területet. Most ugyanilyen szerződést kötöttünk, mert a szerverek esetében a szerviztámogatás és az alkatrészellátás még kritikusabb, mint a PC-knél. Sokkal bonyolultabb a szervizfolyamatok átvétele, mint az értékesítésé, ezért megállapodásunk biztosíték arra nézve, hogy az átállás ügyfeleink és partnereink számára ismét teljesen zökkenőmentes, transzparens lesz.

CW: Hogyan értékelné az x86-os szerverek magyarországi piacát? Milyen lehetőségeket és kihívásokat lát? Az IBM szerverek és szolgáltatások például minőségükről ismertek, de ezt áruk is tükrözi, és ez gond lehet egy olyan árérzékeny piacon, mint a hazai.
LA: Az IBM-nek világszinten és Magyarországon is 14-15 százalékos részesedése volt az x86-os szerverek piacán, amit természetesen növelni szeretnénk. A Lenovo célja, hogy középtávon vezető szervergyártóvá váljon, ezért három éven belül szeretnénk megduplázni jelenlegi piaci részesedésünket. Magyarországon viszonylag kis átfedést találtunk az x86-os IBM szerverek és a Lenovo kliensgépek felhasználói tábora között. A Lenovo az akvizíciót megelőzően is erős volt a kormányzati szegmensben és a multinacionális cégek körében. Meglévő vállalati ügyfeleinknek immár szervereket is ajánlhatunk, amiben nagy lehetőséget látunk. A kölcsönös bizalom és a jó termék, amelyre építeni tudunk, adott.

Az IBM x86-os szerverei nagyobb tendereken árban is versenyképesnek bizonyultak más szállítók kiszolgálóival. Ehhez rövidesen a Lenovo rugalmassága is hozzáadódik majd, amely a kisebb szervezetméretből, az egyszerűbb folyamatokból és nagyobb költséghatékonyságból fakad. Költségcsökkentő az a körülmény is, hogy a legnagyobb PC-gyártóként a Lenovo a legjobb áron vásárolhatja az alkatrészeket a beszállítóktól. Arra számítunk, hogy x86-os szervereink árát tovább csökkenthetjük majd. Biztató számunkra az is, hogy a piacot világszinten és Magyarországon egyaránt az x86-os szerverek uralják, annak darabszámot tekintve 90, értékalapon 80 százalékát adják, és ez a részesedés az előrejelzések szerint még tovább nő.

CW: Az akvizícióval párhuzamosan a Lenovo egyes tárolók és szoftverek kapcsán is az IBM OEM partnerévé vált világszinten. Mely termékekről van szó, és érinti-e a megállapodás a Magyarországon gyártott IBM tárolók valamelyikét? Nyílhat-e a közeljövőben Lenovo gyár Magyarországon, a Felxtronics üzemeltetésében nálunk zajló gyártáson túl?
LA: A hozzánk került belépő szintű és középkategóriás tárolók, a Storwize v3700, v5000 és v7000 modellek nem Magyarországon készülnek, így az akvizíciós megállapodás az IBM itteni gyártását nem érinti. A Flextronics Sárváron működő gyára kizárólag Lenovo termékeket, asztali gépeket és grafikus munkaállomásokat, szervereket és Iomega NAS tárolókat szállít az egész EMEA régió számára, utóbbiakat két éve vettük meg az EMC-től. Más szóval az európai piac számára a Lenovo az eddigiekben is nálunk gyártotta szervereit és tárolóit, és ez a továbbiakban is így lesz.

Az IBM x86-os szerverei jelenleg Kínában készülnek. Bízunk benne, a cég vezetése mérlegeli majd, hogy ezeket is áthozza Magyarországra, de erre a döntési folyamatra egyelőre nincs rálátásunk. Mindenesetre sokat nyomhat a latban, hogy a Lenovo saját és üzemeltetett gyárai közül tavaly ismét a sárvári üzemet választotta a legjobbnak a világon, az itt készülő termékek kimagasló minősége miatt. Hat éve, a gyártás kezdete óta egyetlen gyári hibás eszközt sem jelentettek ügyfeleink, ami egészen rendkívüli. Made in Hungary, olvasható ezeken a Lenovo termékeken, amire büszkék lehetünk.

Magyarországi ügyfeleinknek egyébként komoly előnyt jelent, hogy a Sárváron gyártott termékeket rendelést követően pár nap átfutással szállítani tudjuk, míg Kínából még repülővel is négy, hajóval hat-nyolc hétbe telik, mire megérkeznek az eszközök, legyen szó bármely gyártóról.

CW: PC-k, tabletek, szerverek, tárolók, a múlt év őszétől már telefonok is kaphatók a Lenovo magyarországi kínálatában. Milyen stratégia áll a portfólió mögött, milyen megoldásokat fognak kínálni az üzleti felhasználóknak és a saját digitális eszközeikkel dolgozó munkavállalóknak 2015-ben, és azon túl? Mely területekre fókuszálnak?
LA: A Lenovo két éve dolgozta ki új stratégiáját, amely a PC-üzletág mellett további három pillérre épül. Az egyik a mobilitás, amelyet a tabletek és az okostelefonok képviselnek, ezeket az eszközöket tavaly vezettük be a magyar piacra. A Motorola mobil üzletágának felvásárlása tavaly novemberben zárult, ezzel az akvizícióval a Lenovo egy helyet előrelépve a harmadik legnagyobb gyártóvá vált az okostelefonok piacán. A másik pillér a vállalati megoldások területe, amelyet a most lezárult akvizíció is erősít, a harmadik pedig a felhőszolgáltatásoké. A Lenovo 2012-ben vásárolta fel az egyesült államokbeli Stoneware szoftvercéget, amelynek webNetwork és más megoldásaival bővítettük a biztonságos felhőszolgáltatásokat kínáló PC Plus portfóliónkat. Telefonjaink és tabletjeink már jelenleg is több szolgáltatást használnak a Lenovo-felhőben, és biztos vagyok benne, hogy szerver-üzletágunkon keresztül is hasonló megoldásokat kínálunk majd vállalati ügyfeleinknek, a cloud számunkra is kiemelten fontos terület.

Míg az IBM a PC-üzletág eladása előtt szinte kizárólag vállalati ügyfeleknek értékesített személyi számítógépeket, addig a Lenovo kliens-üzletágában a bevételek több mint felét a lakossági szegmens adja. A szerverpiac nyilván nem bővül ilyen ütemben, a vállalatok ma már 5-6 évre is elnyújtják a kiszolgálók életciklusát, de ez is nagy potenciállal bíró terület, mert a mobilitás, a felhőszolgáltatások és az üzleti alkalmazások mögött egyaránt adatközpontok, azokban szerverek működnek.

A lakossági és a vállalati piac között ráadásul egyre nagyobb az átfedés, Magyarországon ma már minden negyedik vásárló Lenovo laptopot választ – ebben a szegmensben még nagyobb a részesedésünk, mint a PC-piac egészén –, amelyet munkahelyén is szeretne használni, akár úgy, hogy beviszi saját gépét, akár munkáltatója szerzi azt be. Területeink tehát kölcsönösen erősítik egymást, és ez a portfólió tovább bővül. Bár erről házon belül sincsenek információink, a Lenovo dinamikus fejlődésen megy keresztül, eddigi eredményeink valószínűsítik, hogy újabb akvizíciókra is sor kerül.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.