Hirdetés
. Hirdetés

A Lucent az Alcatelbe olvad

|

Hivatalosan egyesülés, valójában felvásárlás végére kerül pont az Alcatel és a Lucent Technologies közti megállapodás aláírásával.

Hirdetés

A döntésre elemzők már régen vártak, hiszen adott volt két vállalat, melyek hasonló termékkörrel rendelkeztek, de földrajzilag más-más területeken voltak sikeresek. A Lucent az Egyesült Államokban kasszírozta bevételének 75 százalékát (tavaly hatmilliárd dollárt), míg az Alcatel az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióból nyerte ki közel 16 milliárd dolláros bevételének kétharmadát.

Az akvizíció csak a közleményben összeolvadás, a valóságban a Lucent részvények tulajdonai cserélcserélnek Alcatelre: egy Lucent értékpapír 0,1952 Alcatel részvénynek felel majd meg. Ezek, és az egyezmény aláírása előtti utolsó árfolyamok alapján tehát kiszámolható, hogy a Lucent 13,5 milliárd dollárt ér.

Az új vállalat nevét egyelőre nem közölték, csupán annyit tudni, hogy a 25 milliárd dollár értékű vállalat Párizsban, az Alcatel székházában rendezkedik be, elnöke azonban Patricia Russo lesz, aki a Lucenttől érkezik.

Az egyesülés természetesen csak azután léphet érvénybe, hogy azt az amerikai és európai hatóságok is engedélyezték. Érdekesség, hogy nem a New York-i, hanem a párizsi tőzsdén jegyzik majd a távközlési gyártó értékpapírjait.

Többen figyelmeztettek azonban, a dokumentumok aláírása még csak egy első lépést jelent egy igen nehéz úton: két különböző mentalitású, nyelvű, kulturális hátterú vállalatot kell a lehető legfájdalommentesebben összefésülni, ráadásul az Alcatel gazdaságilag jelentősen függ a francia államtól is. A hajdan szebb napokat látott, az ezredfordulón csődtől fenyegetett, majd pár éve újból talpra álló Lucent és a nemtég több piacról is kivonulni kénytelen Alcatel "közös többszörösének" először kilencezer dolgozótól kell majd megválnia költségcsökkentések miatt: elemzők szerint ez lesz a legelső erőpróba, hiszen a francia szakszervezeteket a világ legerősebb érdekképviseletei között tartják számon.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.