Hirdetés
. Hirdetés

A Microsoft bemutatta a Windows 8-at

|

A gyártó Tajpejben, a Computex trade shown mutatta be operációs rendszerének legújabb, a hagyományos PC-ken és az érintőképernyős mobil eszközökön egyaránt futtatható operációs rendszerét.

Hirdetés

A Microsoft csütörtökön a Tajpejben megrendezett Computex trade show egyik sajtóeseményének keretében mutatta be rég várt operációs rendszere, a Windows 8 első publikus tesztverzióját. A cég azt reméli, hogy a teljesen újratervezett, multikompatibilis szisztéma révén a jelenleginél jóval nagyobb részesedést szerezhet a táblagépek piacán.

A Microsoft a jól ismert Windows teljesen „újraálmodott" változataként aposztrofálta a fejlesztés alatt álló operációs rendszert, amely a kis, érintésérzékeny képernyővel rendelkező mobileszközökkel, a laptopokkal és a teljes értékű asztali konfigurációkkal egyaránt képes lesz együttműködni - billentyűzettel és egérrel, illetve gesztusvezérléssel egyaránt használható.

Az új Windows egyik legnagyobb kihívása, hogy megerősítse a gyártó pozícióját a feljövőben lévő tabletpiacon; a cég ma futó operációs rendszere, a Windows 7 nem tudott komoly konkurenciát támasztani az olyan, kimondottan mobil eszközökre fejlesztett megoldásokkal szemben, mint a Google Android vagy az Apple iOS.

A Microsoft számos, az új operációs rendszert használó eszköz - köztük táblagépek, laptopok, és asztali PC-k - prototípusát is bemutatta a sajtótájékoztatón. Az új interfész szignifikánsan különbözik az évtizedek óta megszokott, desktop-alapú Windowstól.

A nyitóképernyőről számos, nagyméretű színes ikonokkal jelölt alkalmazást elérhetünk majd: a teljes képernyő üzemmódban futó alkalmazások érintéssel és kattintással egyaránt aktivizálhatók. Az alkalmazásokból számos, a korább Windows-verziókaban megszokott elemet és funkcionalitást kihagytak a tervezők: a hagyományos menük mellett a tálca és a görgetősávok is hiányoznak.

„Az alkalmazás rendkívül gyorsan feláll, miközben maga a Windows szerényen a háttrébe olvad" - jellemezte a rendszert Michael Angiulo, a cég a Windows tervezésével, a kapcsolódó hardveres és ökoszisztéma-fejlesztésekkel foglalkozó divíziójának alelnöke, aki működés közben mutatta be az új szoftvert.

„A nyitóképernyőn található, a felhasználók kapcsolatait, alkalmazásait, barátait - a legfontosabb információkat - jelképező ikonok online frissülnek - mondta Angiulo. - Szabadon csoportosíthatjuk, átrendezhetjük, átnevezhetjük őket."

Az alkalmazások révén folyamatosan nyomon követhetővé válnak a webes alkalmazások is, az operációs rendszer egyebek mellett a Twitter-üzenetek, e-mailek és a hírolvasók tartalmának automatikus megjelenítésére is képes.

Az alkalmazásokat egy új, a Windows 8 adottságaira szabott fejlesztői platformon készíthetik el a fejlesztők. A keretrendszer az új operációs rendszerrel egy időben megjelenő Internet Explorer 10-re, a HTML 5 sztenderdre, a Javascriptre és a CSS-re támaszkodik.

„Ezeknek a web gerincét képező nyelveknek a használata lehetővé teszi, hogy már a Windows 8 piacra vezetésének napján több százmillió fejlesztő legyen képes alkalmazásokat fejleszteni erre a rendszerre" - nyilatkozta Angiulo.

A prezentációban bemutatott, több hardverprototípuson is kipróbált eszközök hiba nélkül működtek, Angiulo gyorsan és gördülékenyen tudott váltogatni az alkalmazások és menük között.

Azzal természetesen a Microsoft is tisztában van, hogy Angulio fent idézett kijelentése ellenére, a fejlesztők edukációra szorulnak az új rendszerrel kapcsolatban. A cég szeptemberben, a kaliforniai Anaheimben fogja megrendezni első Windows 8 fejlesztői konferenciáját, a Buildet.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy a Windows 8 az ARM-architektúrájú processzorokon és az Intel illetve AMD fejlesztette az x86 platformokon is egyaránt futtatható lesz. Bejelentése annál is fontosabb, mivel az ARM chipeket elsősorban okostelefonba és táblagépekbe építik be a gyártók.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.