Hirdetés
. Hirdetés

A Microsoft megvette a Nokia barátságát?

|

Stephen Elop elszólása alapján a Microsoft több milliárd dollárt fizethet a partnerségért cserébe.

Hirdetés

Az amerikai Computerworld beszámolója alapján elképzelhető, hogy a pénteken bejelentett Microsoft-Nokia partnerség nem csupán a két fél meggyőződéséből született. Mint ismert, Stephen Elop a finn mobiltelefongyártó cég vezérigazgatója (korábbi Microsoft vezető) bejelentette, hogy hosszútávú együttműködést kötöttek a redmondi szoftvercéggel, amely eredményeként a cég okostelefonjai a jövőben a Windows Phone platformot fogják futtatni.

 

 



A Nokia döntése mögött anyagi megfontolások is állhattak. Az amerikai lap írása alapján ugyanis a redmondi szoftvercég több milliárd dollárt is kifizethet a partnerének a megállapodásért cserébe. Steve Elop, a Mobile Word Congress rendezvény előtt tartott barcelonai beszédében ugyanis utalt azon szóbeszédekre, amelyek azt állítják, hogy a Microsoftnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. "Valójában a Nokiához került összeget milliárdokban és nem milliókban kell mérni" - mondta a finn gyártó vezére. Stephen Elop ezen felül egyértelműen cáfolta azon szóbeszédet, amely alapján a partnerség miatt került volna a Nokia vezérigazgatói székébe: "Nem vagyok trójai ló".

Végezetül az előadás alapján az is elképzelhető, hogy az első Windows Phone 7-es Nokia telefonok már az idei évben megjelenhetnek.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.