Hirdetés
. Hirdetés

A Microsoftnak sem kell a Nokia

|

A redmondiak a közelmúltban tárgyaltak a Nokia készülék-üzletágának felvásárlásáról, de a nem sikerült megegyezésre jutniuk a finnekkel.

Hirdetés

A Wall Street Journal mindössze fél nappal azután közölte a fenti értesülését, hogy a vetélytárs kínai Huawei cáfolta azt a nemzetközi sajtóban korábban elterjedt híresztelést, miszerint a Nokia megvételét fontolgatná.

 

A tekintélyes amerikai üzleti napilapnak egy, az ügyet jól ismerő meg nem nevezett forrás azt mondta, hogy Nokia Microsofttal folytatott "előrehaladott megbeszéléseire" júniusban került sor. Az amerikai informatikai óriás azonban elállt az üzlettől a finnek által szabott ár, illetve a Nokiának az ázsiai versenytársakkal szemben folytatódó piacvesztése miatt. A hírt egyik cég szóvivője sem akarta kommentálni.

A WSJ forrása valószínűtlennek mondta, hogy a tárgyalások még folytatódhatnának. A Microsoft és a Nokia szorosan együttműködő üzleti partnerek, miután két évvel ezelőtt megállapodtak arról, hogy a finn mobilgyártó kizárólagos joggal használja okostelefonjaiban a Microsoft Windows Phone szoftverét.

Áttörő sikert azonban nem sikerült elérniük, s a Nokia részesedése tovább csökkent az okostelefonok piacán az Apple iPhone-jaival és a Samsung Android platformra épülő Galaxy sorozatával szemben. Piackutatók szerint a Windows Phone operációs rendszernek is csupán 3 százalékos részesedést sikerült szerezni a teljes mobilpiacon.

A héten korábban hírek röppentek már fel azzal kapcsolatban is, hogy a Nokia és a Siemens közös vállalatát, a Nokia Siemens Network-öt a tulajdonosok eladnák. Szakértők úgy vélték, hogy az ügylet egyrészt pénzt hozhatna a Nokiának a sikeres Lumia termékvonal kiépítéséhez, másrészt megnyithatná az utat a bajba jutott finn mobilgyártó Microsoft általi felvásárlása előtt.

A hírek hatására átmenetileg jelentősen megemelkedett a Nokia-részvények árfolyama.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.