Hirdetés
. Hirdetés

A Samsung megszünteti a Symbian fejlesztői támogatását

|

A gyártó a napokban bejelentette, hogy Mobile Innovator fejlesztői programja keretében nem támogatja tovább a Nokia platformját.

Hirdetés

A Samsung közleménye szerint december 31. után minden, a program keretében végzett Symbian-alapú fejlesztői tevékenységet beszüntetnek. A cég hivatalos közleményeiben egészen eddig kiállt az operációs rendszer mellett, és azt hangoztatta, hogy multiplatform-stratégiájának szerves részét képezik a kapcsolódó fejlesztések. Ám tavaly február óta egyetlen, a finn gyártó rendszerét használó okostelefont sem dobtak piacra.

A világ második legnagyobb készülékgyártója az utóbbi időben főként a saját szakemberei által kifejlesztett Bada, az Android, illetve a Microsoft bemutatás előtt álló Windows Phone 7 rendszereivel kínálja az okostelefonjait.

Carolina Milanesi, a Gartner kutatásért felelős alelnökének véleménye szerint a Samsung feltűnően opportunista az operációs rendszerek adaptálásával kapcsolatban: ha egy nagy szolgáltató - mint például a Vodafone - kérné, bizonyára a saját készülékein is elérhetővé tenné a Symbiant.

A Samsunghoz hasonlóan a közelmúltban a Sony Ericsson is úgy döntött, nem támogatja tovább az operációs rendszert - a szakértők egyetértenek abban, hogy a Nokiának felül kellene vizsgálnia fejlesztői politikáját.

Idén júliusban Ben Wood, a CCS Insight kutatási igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a Nokia ?elszámolta magát" azzal, hogy nyílt forráskódúvá tette a rendszert. A gyártók támogatása nélkül a Nokia magára marad a fejlesztésekkel, miközben a Symbian ?nyíltsága" miatt a versenytársak közelről kísérhetik figyelemmel annak újításait - hangsúlyozta a szakember.

Milanesi egyetért a fenti vélekedéssel: ?Lehet, hogy a Nokia nem akarja házon belül tartani a Symbiant, de mindenképpen be kell avatkoznia a fejlesztések felgyorsítása érdekében" - vélekedett.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.