Hirdetés
. Hirdetés

Sokat bukhat a Samsung a pereskedés miatt

|

A Samsung utolsó negyedévi működési profitja sokkal jobban emelkedett a vártnál a Galaxy okostelefonok népszerűségének köszönhetően, de az Apple-lel vívott jogi csaták még jelentős veszteségeket okozhatnak a következő hónapokban.

Hirdetés

A Samsung harmadik negyedévi működési profitja 90 százalékot ugrott egy év alatt, amit elsősorban a Galaxy okostelefonok eladásainak köszönhetett a koreai cég. Elemzők azonban figyelmeztetnek, hogy az Apple-lel folytatott pereskedés még nagy veszteségek forrása lehet az elkövetkező hónapokban.

A Bloomberg jelentése szerint a cég működési profitja meghaladta a 8,1 billó wont (7,3 milliárd dollárt) a harmadik negyedévben, ami majdnem a duplája a 4,25 billiós, egy évvel korábban ugyan ebben az időszakban elért eredménynek. A profit a 7,58 trillió wonos elemzői várakozásokat is jelentősen meghaladta.

A Samsung az Apple agresszív iPhone 5 bevezető kampánya ellenére is 57 millió készüléket volt képes eladni a negyedévben. Ebből 17 millió darabot tett ki a jelenlegi csúcstermék, a Galaxy S III, és 6 milliót a Galaxy Note 2 okostelefon-tablet hibrid, amit pedig csak a minap dobtak piacra. Az elemzők arra számítanak, hogy a Note 2 előretörése az utolsó negyedévben is folytatódni fog, mert már 128 országban válik elérhetővé.

Ugyanakkor az Apple szabadalmainak megsértése miatti per azzal végződhet, hogy az első fokon Kaliforniában megítélt több mint 1 milliárd dolláros kártérítést ki kell fizetniük a konkurensüknek. Erről a végső döntés decemberre várható. Igaz, hogy a Samsung is beperelte hasonló okból az Apple-t, de abban az ügyben még semmilyen döntés sem született. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.