Hirdetés
. Hirdetés

A szélessáv bűvöletében

|

Itthon és világszerte is egyre adatéhesebbek vagyunk.

Hirdetés

Nemrég adta ki gyorsjelentését az NMHH, mely szerint áprilisban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma 792 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók előfizetései áprilisban 835 ezerre nőttek. Az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 285 ezer előfizetés volt a hónap végén. Összességében 2012 áprilisában az adatszolgáltatók vezetékes szélessávú internet-előfizetéseinek becsült száma a teljes piacra vonatkozóan 2,110 millió volt.

A szélessávú internet-hozzáférés esetében, a teljes (becsült) piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Magyar Telekom a piacvezető, piaci részesedése 34,8 százalék, második a UPC, piaci részesedése 20,6 százalék, a harmadik a sorban a Digi 13,0 százalékos részesedéssel. Ezt követi több száz kisebb szolgáltató együttes részesedése, amely 12,2 százalékot tesz ki, majd az Invitel következik 10,0 százalékkal.

Folyamatosan állunk át IP- és mobiltelefonálásra

A teljes hangcsatorna-számon belül – a beérkezett adatok alapján – a hagyományos vezetékestelefon-vonalak száma a hónapban 2,036 millió (az előző hónapban 2,050 millió), a kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma pedig 510 ezer volt (az előző hónapban 496 ezer). Az IP-alapú hangcsatornák száma 386 ezerre nőtt az előző havi 379 ezerről. A teljes piacra vonatkozó hangcsatornák becsült értéke 2,992 millió volt 2012. április végén.

Áprilisban a száz főre jutó vezetékes hangátviteli csatornák száma 29,46 darab, a háztartások vezetékestelefon-ellátottsága pedig 61,21 százalék volt. Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 335 millió, IP-alapon pedig 112 millió percnyi hívást kezdeményeztek. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 152 perc volt.

A 2012. áprilisi adatok szerint az előfizetők a szolgáltatóváltást megkönnyítő számhordozhatóság keretében 2004. április óta összesen 667 ezer számot hordoztak.

Eközben a világban...

A hazai adatok után lássuk a külföldi prognózist, a Cisco jóvoltából. A vállalat ismét közzétette éves Visual Networking Index (VNI) felmérését; legújabb kiadása a 2011–2016 közötti időszakra vonatkozik, és számszerűsíti a nyilvános és magánhálózatok várható forgalmát, beleértve az internet, a felügyelt IP-hálózatok és a lakossági és üzleti felhasználók által generált mobil adatforgalmat. 2016-ra a globális IP forgalom várható nagysága 1,3 zettabájt lesz – egy zettabájt megfelel egytrilliárd bájtnak vagy egybillió gigabájtnak. 2015 és 2016 között 330 exabájtos növekedés várható, ami csaknem megegyezik a 2011-ben világszerte generált teljes IP-forgalommal (369 exabájt).

Az IP forgalom növekedése mögött elsősorban a következő tényezők állnak. Egyrészt egyre több lesz az eszköz: a táblagépek, a mobil- és okostelefonok, valamint a gép-gép (machine-to-machine, M2M) kapcsolatok terjedése miatt egyre nagyobb hálózati teljesítményre van szükség. 2016-ban várhatóan közel 18,9 milliárd hálózati kapcsolattal működő eszköz lesz világszerte, azaz a Föld minden lakosára közel 2,5 kapcsolat jut majd – ez a szám 2011-ben 10,3 milliárd volt.

Másrészt az internetezők száma továbbra is folyamatosan növekszik: az ENSZ becslése szerint 2016-ra közel 3,4 milliárd ember használja majd az internetet, ami a várható népesség több mint 45%-át teszi ki. Mindez kiegészül azzal, hogy mind gyorsabbá válnak a szélessávú kapcsolatok: átlagsebességük az előrejelzések szerint a 2011-es 9 Mbit/s-ról 2016-ra 35 Mbit/s-ra nő majd, ami közel négyszeres növekedést jelent. Ezt a nagyobb tempót ki is használják az internetezők, amit jól mutat a videoforgalom növekedése: 2016-ra 1,2 millió percnyi, azaz 833 teljes napnyi (vagy több mint két év) videoforgalom száguld majd a világhálón a nap minden egyes másodpercében.

Végül egyre több Wi-Fi hálózat létesül: 2016-ra a világ internetforgalmának több mint fele Wi-Fi kapcsolaton keresztül zajlik.

Régiós növekedés

Ami a közép- és kelet-európai térséget illeti; régiónkban az IP forgalom 2016-ra ötszörösére nő, 37%-os átlagos éves növekedési ráta (CAGR) mellett. 2016-ban a régió internetes adatforgalma a 2005-ös szint 87-szerese lesz, a lakossági internetforgalom 42%-a video lesz, a 2011-ben mért 37%-hoz képest. A mobil adatforgalom 85%-os átlagos éves növekedés mellett 22-szeresére nő 2016-ra. Ez háromszor gyorsabb, mint a teljes IP forgalom bővülése, és 11-szer nagyobb, mint a régió teljes 2005-ös IP forgalma.

Az internethozzáférések 83%-a gyorsabb lesz 5 Mbps-nál, szemben a 2011-ben mért 55%-kal, 47%-a pedig túllépi a 10 Mbps-ot. Eközben az üzleti célú IP forgalom duplájára nő 2016-ra, míg az üzleti mobil adatforgalom terén 24-szeres növekedés várható, évi 89%-os átlagos növekedés mellett

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.