Hirdetés
. Hirdetés

A fiataloknak már elavult a Facebook

|

A fiatalabb korosztály elfogult a Tumblrrel és a Snapchattel kapcsolatban.

Hirdetés

Egy Garry Tan által elvégzett felmérés szerint, amelyet a BuzzFeed is felkapott, a Facebook a fiatalok körében már nem olyan felkapott oldal, mint azt a legtöbben gondolnánk. Úgy tűnik, hogy az érzéseik kifejezésére ők már inkább a Tumblr-t szeretik használni, ugyanis többen kötelezték el magukat emellett, mint a Facebook mellett.

Az adatokból azonban más is kiderült. A vizsgálat szerint ez a korosztály annyira szereti az Instagramot, hogy kettő - egy arányban vannak többen a felnőtt csoportba sorolhatóaknál. Szintén befutó lett a Snapchat, amely így "coolnak" mondható.

A Branch társalapítója szintén olyan véleményt vont le, hogy a Facebook talán visszafordíthatatlanul rossz irányba indult. Egyesek szerint ilyen rossz irány lehet az, amikor egy cég annyi pénzt húzna ki a szolgáltatásából, amennyit csak tud, akármilyen módon, még ha az dühíti is a felhasználóit. Szintén nem tett jót a felhasználók bizalmának az adatvédelmi pontok gyakori változtatása, aminek hatására sokan megkérdőjelezik, hogy biztonságban vannak-e a személyes adataik. Mások azzal magyarázzák a változást, hogy az új startupok megjelenésekor mindig újabb trend veszi kezdetét, a felhasználók egyszerűen az újdonságokat tartják népszerűbbnek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.