Hirdetés
Hirdetés

IoT: a tömeges terjedés éve

|

Az idén egy sor meglévő technológia "IoT-sítésére" számíthatunk. Terjedni fog az edge computing, egyre fejlettebbé válik az analitika, és remélhetőleg érezhetően javul majd az IoT-rendszerek biztonsága.

Összeállításunkban Jon Gold, a Network World munkatársának cikke alapján áttekintjük, hogy iparági elemzők és vezetők milyen újdonságokat várnak 2018-ban a dolgok internete területén.

Hirdetés

Kiterjedt elemzések
Az IoT az utóbbi évek egyik leggyorsabban fejlődő technológiai szegmense, 2018 pedig akár az áttörés éve is lehet, amikor a dolgok internete által nyújtott előnyöket minden korábbinál nagyobb mértékben fogják kihasználni a vállalatok, mert felismerik az így begyűjtött adatok elemzésében rejlő lehetőségeket, mondta Christian Renaud, a 451 Research IoT-vel foglalkozó részlegének igazgatója. Jelenleg a vállalatok a beérkező adatoknak csak a felét tárolják el, és ennek a mennyiségnek csupán a felén végeznek elemzéseket.

De minek költöttünk annyi pénzt azokra az átkozott szenzorokra, ha az általuk begyűjtött adatoknak csupán kis részét dolgozzuk fel, kérdezhetik maguktól az IoT-rendszereket üzemeltető cégek. Renaud szerint komoly előrelépés következik be a technológia alkalmazásában, ha a vállalatok rájönnek, milyen fontos az összes beérkező adat feldolgozása. A kísérletezési, felfedezési időszaknak vége, és rövidesen beköszönt majd a szélesebb körű alkalmazások kora.

Hirdetés

Iparáganként változik majd, mennyire kiterjedt adatelemzésre törekszenek. Például a kiskereskedelmi szektorban tevékenykedő vállalatok össze fogják kötni point of sale (PoS) értékesítési rendszereiket más, az IoT-nek köszönhetően gomba módra szaporodó adatbázisaikkal, hogy össze tudják vetni a PoS-adatokat az áruházba belépő emberek számával, az áruház egyes területein tett látogatásaikkal.

Kilton Hopkins vállalkozó, a Northeastern University Szilícium-völgybeli kirendeltségének programigazgatója szerint már egy ideje terjed ez a mérési trend, többek között azért, mert esnek a hardverárak. Az IoT eddigi történetének minden egyes éve növekedést hozott a mérés területén. Az érzékelők és mikrokontrollorek árának folyamatos csökkenése egyre költséghatékonyabbá teszi az adatgyűjtést. Mielőtt bármilyen elemzést végezhetnénk és javíthatnánk az üzletmenet hatékonyságán, adatokra van szükségünk, teszi hozzá a szakember. Újabb mérni való jellemző pedig mindig akad.

Új ágazatok meghódítása
Folytatódik a dolgok internetének terjedése a következő években az ipari, energia- és közlekedési szektorban, az egészségügyben, valamint a kiskereskedelemben. Rohit Mehra, az IDC hálózati infrastruktúra kutatásával foglalkozó alelnöke szerint az új IoT-területeken olyan alkalmazások jelennek majd meg, amelyek vonzóbbá teszik a bevezetést a végfelhasználók számára. A kiskereskedelemben, a logisztikai területen, az egészségügyben és az okosvárosokban megvalósuló új IoT-alkalmazások újabb lendületet adnak a technológia terjedésének ezekben a vertikumokban.

Hirdetés

Hopkins szerint a dolgok internete 2018-ban a földrajzilag kiterjedt, nagy értékű infrastruktúrák koordinálásában hoz újdonságokat. Sok vertikumban - például az olaj- és gáziparban, az energiaellátásban, az ellátási láncoknál és a telekommunikációs ágazatban - még nagyrészt manuálisan végzik a méréseket, a berendezések állapotának ellenőrzését és a leltárkészletek nyilvántartását. E feladatok ellátásában jelenthet komoly előrelépést egy-egy nagy megtérülést ígérő IoT-projekt, állítja a szakember. Mehra szerint az egyre szaporodó okosépületeknek köszönhetően olyan vállalatok is részesülhetnek a technológia előnyeiből, amelyek nem rendelkeznek saját fejlesztéssel e területen.

Javuló felügyelet
P.K. Agarwal, a Northeastern University Silicon Valley dékánja szerint a nagyszabású felügyeleti alkalmazások részben az IoT-technológiák gyors fejlődése miatt válnak egyre vonzóbbá. Az eszköz- és kapcsolatfelügyelet már sok éve létezik, azonban most, amikor az IoT-rendszerek darabjai nagyvállalati megoldásokká állnak össze, ezek hatékony felügyelete alapvető igénnyé vált, állítja a szakember.

A Forrester előrejelzése szerint a növekedést részben az IoT-szolgáltatásokban idén várható változások gerjesztik. Jelenleg a legkülönbözőbb lehetőségeket magukban foglaló ajánlatok széles választékából választhatnak a dolgok internetén alapuló rendszereket létrehozni, integrálni és üzemeltetni kívánó vállalatok. Az ő felhasználóik ugyancsak különféle igényeket támasztanak, ami kínálatuk átrendezésére ösztönzi az IoT-platformok - AWS IoT, Azure IoT, GE Predix - szolgáltatóit.

Szakértők szerint a termékeket IoT-képességekkel felruházó fejlesztőknek mindenekelőtt a távoli termékfelügyeletet, monitorozást és vezérlést megvalósító funkciókra van szükségük. Ezzel szemben a rendszert üzemeltető vállalatoknak olyan operatív szoftverre, amely a változatos IoT-eszközöket az üzletmenet hatékonyságának javítása érdekében egységes üzleti folyamatba integrálja. Érthető módon e platformok partnerkapcsolatok kialakítására ösztönzik az üzemeltetési technológiákat szállító vállalatokat (GE, Siemens stb.) és a felhőszolgáltatókat (például Amazon, Google), miközben lehetővé teszik mindkét oldal számára, hogy arra fókuszáljon, amihez a legjobban ért, párosítva az üzemeltetési szakértelmet az informatika erejével.

Hirdetés

Feldolgozás a peremeken
Az edge computing az IoT vonatkozásában azt jelenti, hogy a rendszer által igényelt feldolgozási tevékenység egy része a végpontok közelében folyik, nem pedig a felhőben vagy az adatközpontban. A cél a késleltetés minimalizálása, ami Reanud szerint meghatározó trend lesz egyes ipari IoT-alkalmazásoknál.

Míg az utóbbi években az IT-szolgáltatók arról igyekeztek meggyőzni a vállalatokat, hogy érdemes a felhőbe költöztetni a rendszereiket, most azt hallják az IoT-rendszereket bevezető ügyfeleiktől, hogy a rendkívül alacsony késleltetésű alkalmazásaik nem futtathatók 200 milliszekundumos késleltetéssel például az AWS-en. Az új irányzat a dedikált peremdobozok használata a barnamezős eszközök hálózatba kapcsolására.

Biztonsági aggályok
Többféle problémával kell szembenéznünk az IoT világában, ezek közül a legjelentősebb a biztonság hiánya, amellyel egyre több alkalmazó szembesül. A korlátozott képességű eszközök rendkívül sebezhetőek, és nem létezik szimpla megoldás a problémára. Egyszerűen nem költséghatékony minden IoT-implementációt eszközszinten megvédeni. Ez azt jelenti, hogy az IoT-rendszerek védelmét a hálózatban, vagy annál magasabb szinten kell megvalósítani. Vállalatcsoportok dolgoznak az erre vonatkozó szabványok kialakításán.

Agarwal úgy véli, ennek kell prioritást élveznie 2018-ban, mivel a dolgok internetének fejlődése elért egy olyan ponthoz, amikor újra kell gondolni az alkalmazandó biztonsági technológiákat. A szakember szerint az IoT-ra jellemző biztonsági kihívásokra kell összpontosítani ahelyett, hogy a meglévő biztonsági modellek toldozgatásával, foltozgatásával igyekeznénk megvédeni a rendszereket, arra számítva, hogy ez elegendő lesz.

Hirdetés

Paradox módon azonban a dolgok internetének jól ismert biztonsági problémái nem akadályozzák meg a vállalatokat abban, hogy IoT-eszközöket telepítsenek a fizikai biztonságuk növelése érdekében. A Spiceworks felmérése szerint az IoT-bevezetések elsőszámú ösztönzője az utóbbi időben éppen a fizikai biztonság javítása volt.

. Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.