Hirdetés
. Hirdetés

A Win7 vagy a Vista sorsa vár a Windows 8-ra?

|

Az első eredmények alapján úgy tűnik, hogy az új Windows erősen veri a Vistát, de ugyanennyire le van maradva a 7-es verziótól.

Hirdetés

Ugyan a frissen megjelent Windows 8 a felhasználás tekintetében messze le van maradva elődjétől, a Windows 7-től, de még mindig jobban áll, mint a Vista - állítja a Net Applications webelemző cég. Októberben a Microsoft operációs rendszerekkel működő számítógépek 0,45 százalékán futott az új Windows, három évvel ezelőtt ugyanebben a hónapban a Windows 7 ötször ennyit tudott felmutatni. Akkor a világ összes windowsos számítógépének 2,33 százalékát működtette a Win 7. Mindkét rendszer október végén jelent meg.

windows 8
windows 8

Összevetve a Windows 8 és a Windows Vista adatait, azt láthatjuk, hogy a Vistához képest előbbi kétszer olyan jól teljesít. 2007 januárjának végén a windowsos számítógépek mindössze 0,19 százalékán futott - a január 30-án debütált - Vista, tehát feleannyi, mint ahány Win 8-as gép volt októberben. 2006 novemberében és decemberében - a Net Applications adatai eddig nyúlnak vissza - a Vista szintén nem tudott jelentős mértékű felhasználó bázist kialakítani.

Abban a két hónapban a Vista csak 0,12 illetve 0,17 százalékot tudott felmutatni, ami szintén a fele a Windows 8 hivatalos megjelenés előtti számainak. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a Vistához képest a Win 8 jelentős előnyből indult. Először is az utóbbi operációs rendszer napokkal a hónap vége elő debütált, azaz több ideje volt feltornáznia számokat, másodsorban a Windows 7 utódja korán, a kritikus ünnepi szezon startja előtt jelent meg.

2006-ban a Vista lemaradt a karácsonyi szezonról, többek között ezzel is magyarázták a korai gyenge eladásokat, hiszen olyan időszakban jelent meg a boltok polcain, amikor az emberek pénztárcája még üres volt az ünnepek körüli kiadások miatt.

Az, hogy a Vistát sikerült megverni, még nem ad okot túlzott örömre a Microsoft főhadiszállásán, különösen, ha rápillantanak a Win 7 és 8 közötti különbségekre. Előbbit nagyon sokan használták már a megjelenés előtt, utána pedig hihetetlenül erős startot vett. 2010 márciusának végére, alig 5 hónappal a megjelenés után, már a windowsos gépek 10%-a futtatta az új operációs rendszert, ekkora arány eléréséhez a Vistának kerek egy évre volt szüksége.

Novemberben a Windows 8 részesedése várhatóan nőni fog. Bár a Net Applications csak a hét végén hozza nyilvánosságra az erre a hónapra vonatkozó adatokat, ha a Win 8 úgy folytatja, ahogy azt a Vista és a Win 7 tette, akkor november végére valahol az 1 és 2 százalék között kell végeznie.

A korai adatok ismeretében sem lehet azonban megjósolni, vajon az új operációs rendszerre a Vista vagy a Windows 7 sorsa vár-e. Előbbi 2009 októberében a windowsos számítógépek 20,3%-án volt megtalálható, míg utóbbi a múlt hónapban 49 százalékon állt és ez a szám egyre növekszik.

A legtöbb elemző gyenge fogadtatást jósol a Windows 8-nak, aminek oka a nem túl fényes gazdasági helyzet, a zavarba ejtő kétféle felhasználói felület, a vállalatok hezitálása, akik még csak most álltak/állnak át XP-ről Win 7-re, illetve az erőteljes konkurens tabletek, mint az Apple iPad, a Google Nexus család vagy az Amazon Kindle Fire.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.