Hirdetés
. Hirdetés

Amazon.com - mint filmletöltő központ?

|

Miközben folyamatosan dúlnak a harcok a filmstúdiók, érdekképviseletek és a különböző illegális tartalmakat kínáló fájlcserélők között, a világ egyik, ha nem a legnagyobb online kereskedelmi köpontja, az Amazon.com komoly tárgyalásokba kezdett a nagyobb filmstúdiókkal egy közös filmletöltő szolgáltatás beindításáról.

Hirdetés

Pár hónapja hallani olyan pletykákat, melyek szerint az Apple által még 2004-ben elindított iTunes zeneletöltő központnak is riválist szeretne állítani az Amazon, de ha a mostani tervek megvalósulhatnak, úgy a legtöbb TV csatorna által sugárzott különféle sorozatok, és műsorok, valamint a nagyobb filmstúdiók által készített mozifilmek mind letölthetővé válnának az oldalról. A vállalat szóvivője a múlt héten cáfolta ezeket az értesüléseket.

Ennek ellenére több forrás is azt állítja, hogy bizony már igen közel állnak a megállapodáshoz olyan stúdiókkal, mint a Paramount Pictures, a Universal Studios, és a Warner Bros., bár ezek szóvivői is igyekeztek cáfolni a felvetést.

Az viszont tény, hogy az utóbbi időben az Amazon lényegesen többet fordít piaci kutatásra és fejlesztésre. Pénzügyi elemzők szerint a leghelyesebb lépés, ha minél előbb belépnek a digitális letöltések piacára, amely jelenleg jóval nagyobb árréssel kecsegtet, mint a hagyományos bolti, vagy akár online, de mégis fizikai árusítás. A vállalat a legutóbbi negyedévben 57%-kal növelte technológiai és tartalmi beruházásait.

Az Amazon.com tulajdonában lévő IMDB internetes filmes adatbázis február folyamán 15 millió egyéni látogatót szolgált ki - egyes források szerint ezt az oldalt használnák fel a filmes letöltések népszerűsítésére.

A nagyobb filmstúdiók már partnerkapcsolatban állnak a Movielink szolgáltatással, ám az a letöltött filmeket csak "kölcsönzés" gyanánt árusítja, vagyis azokat tárolni, lemezre kiírni nem szabad, illetve nem lehet. Az Amazon, állítása szerint 55 millió aktív felhasználóval rendelkezik, vagyis igencsak logikus lépés lenne tárolható változatban is kínálni TV műsorokat, illetve mozifilmeket.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.