Hirdetés
. Hirdetés

Apple: elmaradt a tűzijáték

|

A tegnapi Apple esemény legnagyobb attrakciója Steve Jobs nyilvános megjelenése volt. A nagy durranásokra hiába vártunk, csak kisebb petárdák pukkantak.

Hirdetés

Augusztus végi spekulációnk az Apple szeptember 9-i eseményével kapcsolatban nem jött be: a várt nagy durranások sorra elmaradtak, és a cég első emberének nyilvános szereplése volt a fénypont.

Jobs visszatért, de nincs jó bőrben
Az Apple vezérigazgatója személyesen mutatott be egy új iPod verziót és az iTunes App Store új funkcióit. A komoly betegséggel küző Steve Jobs utoljára 2008 októberében jelent meg nagy nyilvánosság előtt, idén márciusban pedig májátültetésen esett át. Az Apple-közösség által mindig is sztárként kezelt Jobst három percen át ünnepelte állva a hallgatóság. Az 54 éves vezető nincs jó bőrben, nagyon lefogyott, a szokásos farmernadrág-fekete póló csak lötyögött rajta, és a hangja is nagyon fáradt, reszelős.

Nem tehette meg, hogy ne szóljon pár szót az egészségéről: ?Egy huszas éveiben járó fiatal májával élek, aki autóbalesetben vesztette életét, és olyan nagylelkű volt, hogy felajánlotta a szerveit transzplantációra. Nem lehetnék itt enélkül a nagylelkűség nélkül. Abban bízom, hogy mindannyian tudunk olyan nagylelkűek lenni, hogy felajánljuk a szerveinket."

 


 

No Beatles, no MacPad, no mi lesz már?
A híresztelések ellenére a Beatles dalai nem jelentek meg az iTunes-on, és a három gombafejű közül egyik sem jelent meg a színpadon, ami az Apple és a zenekar hagyományosan viharos kapcsolata után igazán nagy durranás lett volna. Helyettük a Grammy-győztes Norah Jones adott elő két dalt, a 2002-es ?Come Away With Me" és az új, novemberben megjelenő albumáról a ?Young Blood" címűt. A gombafejűek amúgy tegnap azzal voltak elfoglalva, hogy a 13 újramaszterelt albumukat tartalmazó csomagot és a Guitar Hero nevű játék Beatles-dalokat tartalmazó változatát népszerűsítsék - ezek szintén tegnap jelentek meg.

A számtalan és egy módon kifejezett igény az almás emblémát viselő netbookra is kielégítetlen maradt: sem táblagépet, sem mást nem jelentettek be.

Új iPod, újszerű iTunes, olcsóbb iPod Touch...
Jobs és Phil Schiller, a cég termékmarketingért felelős alelnöke új iTunes-szolgáltatásokat és új iPodokat mutatott be, de ezek inkább járulékosnak tekinthetők, semmi igazán világrengető újdonságnak.

Az új, kilenc különböző színben pompázó iPod nano változatban beépített kamera és FM rádió is van, de még diktafonként is használható. 2,2 hüvelykes, színes kijelzőt kapott és 8-, illetve 16 gigabájtos változatban vásárolható meg. Áruk a tengerentúlon rendre 149-, illetve 179 dollár.

 

Új iPod nano kamerával és nagyobb kijelzővel

 

Schiller az iPod Touch árcsökkenését is bejelentette. A 8 gigabájtos verzió tegnaptól 199 dollárba kerül (korábban 229 volt). Az új, 32 gigabájtos változatért 299 dollárt kérnek, a 64 gigabájtosért pedig 399-et.

Az iTunes App Store ráncfelvarrást kapott a könnyebben használható felhasználó felület képében. A legfontosabb változások a zeneszámok listázásában és rendezésében vannak, valamint a fejlesztett zenemegosztási lehetőségekben és az előadókról szóló információkhoz, dalszövegekhez való hozzáférésében. Az iTunes szoftver 9-es változatának újdonsága egy zenemegosztási szolgáltatás, amit az Apple ?Home Sharingnek" hív. Ez lehetővé teszi, hogy a felhasználó az otthoni hálózaton lévő gépek közül maximum ötre másoljon át dalokat.

Jobs az iPhone OS verziófrissítés kapcsán azt is bejelentette, hogy az iPhone-hoz ugyanúgy árulnak csengőhangokat az iTunes-on, mint ahogy dalokat is, az áruk pedig egységesen 1,29 dollár.

Az iPod Classic ára változatlanul 249 dollár marad, de a kapacitása 120-ról 160 gigabájtra nő.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.