Hirdetés

Apró változások a mobilpiacon

|

2008 első három hónapjában több mint 200 ezerrel, ezen belül márciusban 67 ezerrel nőtt a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma.

Hirdetés

Március végén 11 millió 232 ezer mobil előfizető létezett Magyarországon, 100 főre 111,8 előfizetés jutott, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). 2007 végén a penetráció 109,7 százalékos, tavaly március végén pedig 99,9 százalékos volt. Az előfizetői szám, azaz a hónap utolsó napján hívás fogadására alkalmas (aktív) SIM-kártyák száma alapján március végére a Pannon piaci részesedése az előző havi 35,39 százalékról 35,29 százalékra csökkent, a T-Mobile részesedése 43,80 százalékról 43,88 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 20,80 százalékról 20,83 százalékra emelkedett.

A forgalmazásban résztvevő, azaz az utolsó három hónapban hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma március végén 10 millió 140 ezer volt, ami az előző hónaphoz képest ezres csökkenést, 2007 végéhez képest 10 ezres, 2007 márciusához képest pedig közel 776 ezres növekedést jelent.

A forgalmazásban résztvevő ügyfelek száma alapján a Pannon piaci része a februári 33,62 százalékról 33,54 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 21,55 százalékról 21,54 százalékra csökkent, a T-Mobile-é ennek megfelelően 44,83 százalékról 44,91 százalékra nőtt.

A szolgáltatók piaci része az aktív és a forgalmazásban résztvevő SIM-kártya szám alapján is szűk határok között mozgott az idei év első negyedévében és az elmúlt 12 hónapban is.

Az aktív kártyaszámon belül 2008 eddig eltelt időszakában folytatódott a havi előfizetéssel, utólagos fizetéssel igénybevett SIM-kártyák részesedésének növekedése, és ezzel együtt az előre fizetett (pre-paid) kártyák részesedésének csökkenése. Március végén az ügyfeleknek már "mindössze" 62 százaléka használt pre-paid kártyát, míg 2007 végén ez az arány 62,4 százalékos, 2007 március végén pedig 63,6 százalékos volt. Az úgynevezett feltöltőkártyák részesedése 2003 első negyedévében volt a legmagasabb, akkor arányuk a teljes ügyfélszámon belül 78,82 százalékos volt.

A három mobilszolgáltató ügyfelei 2008 harmadik hónapjában 4 550, az idei első negyedévben pedig 13 742 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a mobilszámok 2004. május elseje óta igénybe vehető hordozhatósága eddig összesen 208 206 számot érintett.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.