Hirdetés
. Hirdetés

Árzuhanás a felhőből

|

Önvezérlő felhőalapú adatbázis debütált az Oracle napokban megrendezett éves konferenciáján. A cég szerződésben vállalja, hogy Autonomous Database Cloud szolgáltatásáért feleannyit számláz, mint az Amazon Web Services, de bejelentett egy új licencelési modellt is, amelyben összes platformszolgáltatása az eddiginél jóval alacsonyabb áron érhető el, beleértve a köztesszoftvert és az analitikát.

Hirdetés

Emberi beavatkozásra egyáltalán nem lesz szükség az Oracle szerint az Autonomous Database Cloud menedzsmentje során, mivel az gépi tanuláson alapuló technológiájával automatikusan frissíti magát, alkalmazza a hibajavításokat, és a finomhangolást is elvégzi működés közben. Mi több, a hozzá kapcsolódó biztonsági alkalmazással még a kibertámadásokat is valós időben észleli és kivédi. Minthogy a teljesen autonóm módon működő, önvezérlő adatbázis kizárja az emberi hibázás lehetőségét, segítségével a szervezetek minimálisra - évi kevesebb mint 30 percre - csökkenthetik a tervezett, illetve az előre nem látott leállások összidejét, de az Oracle szerint nem ez lesz a jelentős költségmegtakarítás egyedüli forrása.

Hirdetés

- Ez a valódi on-demand számítástechnika, amely rugalmasan, azonnal és maximálisan illeszkedik a mindenkori igényekhez, így egyetlen feladat elvégzéséhez sem kell több erőforrást hozzárendelni, mint amennyit az ténylegesen megkövetel - mondta Larry Ellison, az Oracle elnöke és technológiai igazgatója a San Franciscóban megrendezett konferencia nyitóelőadásában. - Ugyanazt a munkaterhelést az Amazon 5-8-szor drágábban futtatja, mint az Oracle Autonomous Database. Szerződésben garantáljuk ezért, hogy feleannyit számlázunk, mint az Amazon, ezt elég nyugodt szívvel vállaljuk.

Larry Ellison teszteredményeket is ismertetett előadásában, amelyek markáns különbséget mutattak ki az Oracle saját felhőjében futó Oracle Database 99,995 százalékos garantált szolgáltatási szintje és az Amazon Oracle adatbázist futtató felhőszolgáltatása, az Amazon Relational Database Service (RDS) 99,95 százalékos megbízhatósága között.

Larry Ellison, az Oracle elnöke és technológiai igazgatója az OpenWorld 2017 nyitóelőadásában

Az Oracle Autonomous Database Cloud, amelynek motorja az újgenerációs Oracle Database 18c adatbázis-technológia, különböző típusú munkaterhelések kiszolgálására egyaránt alkalmas, a tranzakció-kezeléstől kezdve az adattárházakon, a gráfanalitikán (hálózatelemzésen), az üzletági alkalmazásokon és dokumentumtárakon át a dolgok internetéig. Az első rá épülő szolgáltatás, az Oracle Autonomous Data Warehouse Cloud várhatóan még az év vége előtt elérhető lesz.

Larry Ellison szerint ez a totális automatizálás valójában az adatbázis-kezelési ismeretek fejlődését fogja eredményezni. Az adminisztrátoroknak ugyanis több idejük marad az adatbázis, a séma tervezésére, az üzlet szempontjából valóban kritikus elemek és szolgáltatások kijelölésére, a zavartalan működést biztosító - például a helyreállítás menetét és követelményeit leíró - szabályok beállítására.

Intelligens alkalmazások
Konferenciáján az Oracle olyan megoldásokat is bejelentett, amelyekkel a szervezetek mesterséges intelligenciára (AI) épülő képességekkel ruházhatják fel üzleti alkalmazásaikat. Az Oracle AI Platform Cloud Service segítségével a fejlesztők a gépi és a mélytanulás technológiáira épülő vállalati szolgáltatásokat hozhatnak létre és vezethetnek be. Az új platformszolgáltatás az AI fejlesztési környezet mellett a speciális munkaterhelések futtatására optimalizált infrastruktúrát is tartalmazza.

Saját üzleti alkalmazásait szintén mesterségesintelligencia-képességekkel vértezte fel az Oracle. Adaptive Intelligent Apps gyűjtőnéven megoldásokat jelentett be többek között a pénzügy, az emberierőforrás- és a beszállítóilánc-kezelés, a gyártás, a kereskedelem, az ügyfélszolgálat, a marketing és az értékesítés támogatására. Az Adaptive Intelligent Apps alkalmazások az Oracle meglévő Cloud Applications portfóliójába épülnek be, és mesterséges intelligenciával segítik a döntéshozókat az összefüggések gyors feltárásában, a pontos előrejelzések elkészítésében.

Az adaptív intelligens alkalmazások hátterét az Oracle Data Cloud, a világ egyik legnagyobb adatpiactere adja, amely 5 milliárdnál több fogyasztói és üzleti profilt tartalmaz, és több mint 7,5 billió adategységet gyűjt össze havonta. Fejlett analitikai és gépi tanulási módszereket engedve erre a hatalmas adattömegre az Oracle intelligens alkalmazásai valós időben válaszolnak a változó üzleti körülményekre, miközben a történeti és az élő adatok együttes elemzésével tudásukat is folyamatosan gyarapítják.

Ugyancsak bővítette az Oracle az intelligens chatbot funkciókat, amelyeket tavaly jelentett be Mobile Cloud szolgáltatásainak részeként. Üzleti alkalmazásaikhoz a vállalatok olyan csevegőrobotokat fejleszthetnek ezen a platformon, amelyekkel automatizálhatják és felméretezhetik az ügyfelekkel folytatott kommunikációjukat olyan népszerű csatornákon keresztül, mint például a Facebook és a Skype, valamint az Amazon, az Apple, a Google és a Microsoft digitális asszisztensei. A most bejelentett intelligens chatbot-funkciók tanuló algoritmusokra épülnek, és a természetes nyelv elemzésével segítenek a robottal kommunikáló ember szándékainak jobb megértésében.

San Franciscóban mutatkozott be továbbá az Oracle Blockchain Cloud Service, amely az Oracle Cloud Platform részeként nagyvállalati szintű megbízhatósággal, biztonsággal és méretezhetőséggel felhőszolgáltatásként kínál blockchain-platformot. Az Oracle nemrégiben csatlakozott a Linux Foundation által működtetett Hyperledger közösséghez, hogy elősegítse a blockchain-alapú megoldások elterjedését a vállalatok körében.

Hozd a saját licenced a felhőbe!
Előadásában Larry Ellison kitért arra az új szoftverlicencelési és -árazási modellre is, amelyet az Oracle egy héttel az OpenWorld 2017 konferencia előtt jelentett be. Lényege, hogy az eddigiekhez képest kiszélesíti és rugalmasabbá teszi a megvásárolt szoftverlicencek felhasználását a cég teljes szolgáltatás-portfóliójában.

Korábban az Oracle ügyfelei egyedül az Oracle felhőalapú infrastruktúra-szolgáltatásaiban (IaaS) használhatták fel a házon belül telepített rendszereikhez vásárolt szoftverlicenceiket. Mostantól azonban ugyanezt megtehetik az Oracle felhőalapú platformszolgáltatásainak (PaaS) teljes portfóliójában, beleértve az Oracle Database, az Oracle Middleware, az Oracle Analytics és más szolgáltatásokat is. Adatbázisaikhoz vásárolt licenceiket a vállalatok felhasználhatják például az Oracle Database Cloudban, amelyet így a PaaS-szolgáltatás korábbi árának töredékéért vehetnek igénybe, illetve mérsékeltebb birtoklási összköltséget érhetnek el, ha Oracle adatbázisukat az Oracle IaaS felhőalapú infrastruktúráján futtatják. Minthogy az Oracle mindinkább automatizálja platformszolgáltatásait, a licencek átvitele a rendszerfelügyelet és az üzemeltetés terén is költségcsökkenést eredményez.

Hasonló célt szolgálnak az új modellben bejelentett, univerzális szoftverkreditek, amelyekkel a vállalatok egyetlen, világos licencszerződés alapján korlátlanul használhatják

az Oracle minden meglévő és leendő IaaS- és PaaS-szolgáltatását az Oracle Cloud nyilvános felhőben és az Oracle Cloud at Customer magánfelhő-környezetben. Az univerzális szoftverkreditek előnye a rugalmasság. A vállalatok igény szerint férhetnek hozzá az összes szolgáltatáshoz - az előre fizetett szolgáltatások kedvezőbb díjszabása mellett -, bővíthetik és kiterjeszthetik azokat adatközpontjaikban, illetve válthatnak a PaaS- és a IaaS-szolgáltatások között anélkül, hogy az Oracle-t erről tájékoztatniuk kellene. Az új licencelési és árazási modell mindkét eleme, a Universal Credits és a Bring Your Own License to PaaS elérhető szeptembertől, és az Oracle várakozásai szerint nemcsak vonzóbbá teszi majd a felhőszolgáltatásokat a vállalatok számára, hanem kifizetődőbbé is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.