Hirdetés
. Hirdetés

Az 50 éves chip, amelyről csak kevesen hallottak, mégis teljesen megváltoztatta a világot

|

Minden egy számológéppel kezdődött 1969-ben.

Hirdetés

Éppen 50 esztendeje, 1971 novemberében mutatták be az első kereskedelmi forgalomban kapható mikroprocesszort, az Intel 4004-et, ami aztán olyan technológiai fejlődést indított el a következő fél évszázadban, amelynek szó szerint nincs párja. Ezt a hegemóniát a kvantumchipek csak most kezdték el megpiszkálni.

Ma a mikroprocesszorok jelentőségét ma már képtelenség túlértékelni, hiszen egyre több eszközbe kerül chip, de már ma is mikroprocesszorok tartják fenn az elektromos hálózatok működését szélsőséges időjárás esetén. Támogatják a járművek helymeghatározását vagy éppen mesterséges intelligenciát kezelnek, hogy segítsenek a látássérült embereknek eligazodni a világban, elkerülni az akadályokat és biztonságosan manőverezni a zebrákon. A példáknak sohasem érnénk a végére.

Hirdetés

Minden egy számológéppel kezdődött 1969-ben, amikor a japán Nippon Calculating Machine cég megkereste az Intelt, hogy tervezzen integrált áramköröket a Busicom 141-PF nevű műszaki prototípus számológépéhez. Az eredeti tervek szerint 12 egyedi chipet terveztek volna, de az Intel munkatársai, Marcian "Ted" Hoff, Stan Mazor és Federico Faggin a tervet négy chipből álló készletre alakították át, köztük a 4004 központi feldolgozó egységre (CPU), amelyet 1971 novemberében mutattak be hivatalosan.

A körömnyi méretű 4004-es mikroprocesszor előtt az ezzel egyenértékű feldolgozási teljesítményt csak egész szobákat betöltő számítógépekkel lehetett elérni, ami aligha volt praktikus vagy hatékony helykihasználás. "Ez a dolgok zsugorodásának története. És ahogy zsugorítjuk őket, úgy növeljük a helyek számát, ahová eljuthatnak, és a dolgokat, amelyeken áthaladhatnak" - mondta Genevieve Bell, az Intel történésze.

A 4004 csak a kezdet volt, egy meglehetősen lassú kezdet. Miután az Intel mérnökei megmutatták, hogyan lehet használni a központi feldolgozó egységet, a fejlesztők építették az örökségét, mindegyikük szerepet játszott a chipek méretének csökkentésében és a számítási teljesítmény exponenciális javulásában. "A 4004 annyira forradalmi volt, hogy az Intelnek körülbelül öt évbe telt, amíg a mérnököket felvilágosította arról, hogyan lehet mikroprocesszorokra épülő új termékeket építeni. Az Intel végül nagyon sikeres volt ebben a törekvésben, a többi már történelem" - jegyzete meg Stan Mazor társfeltaláló az Intel információs portálján.

A mikroprocesszor m már a mindennapi élet szinte minden területén jelen van a laptopokban, az okostelefonokban, a játékgépekben, az összekapcsolt intelligens eszközökben stb. Az Intel 4004 által elindított mikroprocesszor-technológia lehetővé teszi azt is, hogy világjárvány idején is kapcsolatban maradjunk barátainkkal, családtagjainkkal és munkatársainkkal, hogy megszüntessük a földrajzi korlátokat, és hogy felturbózzuk a szabadidőnket.

De a lehetőségek már messze túlmutatnak ezen. Vegyük például a COVID-19 világjárványt.

Az Intel technológiája segített a koronavírus genomjának szekvenálásában és a járványtani jellegzetességeinek megértésében. Indiában például, ahol a járvány nagyon gyorsan terjedt számítógépes alapokon létrehoztak egy alkalmazási ökoszisztémát és kiépítettek egy több felhőből álló háttérrendszert, amely lehetővé teszi a népességméretű COVID-19 diagnosztikát. Ez segített a tudósoknak a járvány hullámzásának előrejelzésében, illetve az egészségügyi ellátás irányításának és adminisztrációjának javításában. Mindez olyan mikroprocesszoros technológián alapul, amely a különböző igényeknek megfelelően rugalmasan alkalmazkodik.

"A fejlődés iránya nem mindig volt egyértelmű. Az, hogy például egy hihetetlen kapacitású mikroprocesszor hallókészülékként is használható, 1971-ben még nem volt nyilvánvaló" - mutatott rá Faggin.

Míg a 4004-es az első asztali számológéphez kereskedelmi forgalomban kapható CPU tervezésével és gyártásával a modern számítástechnika korszakát nyitotta meg, addig a legújabb processzorok olyan architektúrákat tesznek elérhetővé, amelyek megkönnyítik a szórakozást, a munkát, a mesterséges intelligenciát, a felhőalapú számítástechnikát, az 5G kommunikációt vagy az edge képességeket. Az Intel 4004-nek köszönhetően ma már sokkal több van a zsebünkben, mint egy számológép.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.