Hirdetés
. Hirdetés

Az AMD is hatmagos asztali processzort ígér

|

Az Intel éppen csak bejelentette a jövőre megjelenő hatmagos, asztali csúcsprocesszorát, az AMD is közzé tette a hírt, hogy 2010-re előrukkol ilyennel.

Hirdetés

Az AMD hivatalosan is megerősítette az egy ideje már keringő hírt, hogy 2010-ben hatmagos processzort dob piacra asztali gépekhez. A bejelentést nem véletlenül időzítették az Intel Fejlesztői Fórumához, hiszen itt jelentette be a saját, Gulftown kódnevű, hatmagos asztali processzorát.

Az AMD a Sárkány csillagkép egyik csillaga után, egyelőre Thubannak nevezett processzora 45 nanométeres gyártástechnológiával készül majd és természetesen az Istanbul kódnevű Opteron processzor közvetlen leszármazottja. A Thuban kódnevű hatmagos szörnyeteg integrált DDR3 memóriavezérlőt, 3 megabájtnyi másodszintű- és 6 megabájt harmadszintű gyorsítótárat tartalmaz majd. Figyelemreméltó előnye, hogy a jelenlegi AM3 és AM2+ foglalatú alaplapokkal is kompatibilis lesz - valószínűleg az ilyenkor szokásos BIOS frissítés után. Az AMD azt is elmondta, hogy a Thuban órajele alacsonyabb lesz, mint a jelenlegi, négymagos processzoraiké. Az okot ugyan nem nevezték meg, de több mint valószínű, hogy ez a CPU hőtermelésével lesz összefüggésben.

Az természetesen jó kérdés, hogy kiknek lesz érdemes hatmagos processzort építeni egy asztali gépbe akkor, amikor a jelenlegi alkalmazások elenyésző hányada képes kihasználni akár a négymagos processzorokat is. Nem véletlen, hogy az Intel a Core i5 és Core i7 processzoraiba beépítette a Turbo Boost technológiát.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.